
A 405 fős stáb készen áll
Visszatér Sepsiszentgyörgy népszerű rendezvénye, a szervezők megerősítették: 2022-ben újra látható lesz a Sepsi Arénában az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció, amelyet öt alkalommal játszanak augusztusban. Az előadásokra július elsejétől lehet jegyet vásárolni az eventim.ro honlapon.
2022. június 29., 12:052022. június 29., 12:05
Nem kétség, hogy ez az előadás mind a szervezők, mind az előadók, mind a közönség számára a tavalyi év kitüntetett produkciója volt. Az augusztusi, csak erdélyi és székelyföldi közreműködőkkel megvalósult bemutatók után
Orza Călin rendező-koreográfus, Szilágyi Zsolt Herbert zenei vezető, Cserkész Emese énekkorrepetitor, valamint Tőkés Csaba Zsolt koreográfus idén is oroszlánrészt vállalnak a nagyprodukció színpadra állításában. Öt alkalommal, augusztus 20. és 24. között játsszák újra a székelyföldi nagyprodukciót, amelyen
mellettük a Háromszék Táncegyüttes, a Bekecs Néptáncszínház, az Udvarhely Néptáncműhely és a Kincskeresők Néptáncegyüttes, valamint a 32 tagú szimfonikus zenekar és a válogatott énekkar.
„Január óta azon dolgozunk, hogy minden feltétel teljesüljön. Mára már biztos, hogy az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció a Zikkurat Színpadi Ügynökség ötlete és az Ügynökség, valamint Bródy János képviseletében eljáró Melody Kft. hozzájárulásával megvalósul 2022-ben is.”
Az első próbákat június 13–15. között tartották, a csapat július közepén újra találkozik, augusztusban pedig beköltöznek a Sepsi Arénába, amelyet augusztus 24-én, remélhetőleg öt telt házas előadás után hagynak el.
(X – fizetett hirdetés)
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
Már nem csak a véglegesítés előtt álló bértörvény-tervezet miatt nő az elégedetlenség az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben, hanem a személyzethiány miatt fokozódó leterheltség miatt is. Általános sztrájkra készül az érdekvédelem.
Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.