
Fellépési lehetőségekkel is gazdagodhatnak a benevező zenekarok. Archív
Fotó: Beliczay László
Kilencedik kiadásához érkezett az erdélyi zenekarok seregszemléje: A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében augusztus 13 és 15 között ismét lesz Siculus fesztivál Székelyudvarhelyen. A korábban közzétett június 30-i határidőt meghosszabbították, így július 15-én 16 óráig továbbra is várják azok jelentkezését, akiknek szenvedélye a zene, és van saját szerzeményük is, amellyel a rendezvény által lehetőségük nyílik közönség előtt fellépni – adják hírül a szervezők.
2021. június 30., 18:552021. június 30., 18:55
A versenyprogram kétfordulós lesz: az elsőre két saját magyar nyelvű dallal lehet nevezni rock, pop-rock, indie, jazz, hard rock, folk-rock, alter-rock, metal, funky, hip-hop, stb. zenei stílusok valamelyikével. A második fordulóba továbbjutott zenekarok zsűri és közönség előtt léphetnek színpadra a kilencedik Siculus fesztiválon.
A tehetségkutató első helyezettje 1000 euró értékben kap stúdióidőt, azonban azoknak sem kell elkeseredniük, akik nem nyerik meg az első díjat, ugyanis négy további résztvevőt is 500 euró értékben jutalmaznak stúdiófelvétellel. Ezenkívül további értékes nyereményekkel, valamint magyarországi és erdélyi fesztiválokon való bemutatkozási lehetőségekkel térhetnek haza az eseményre jelentkező zenekarok.
A szervezők úgy gondolják, hogy a saját szerzeményt, illetve egyéni zenei produkciót előnyben részesítő zenei verseny új impulzust jelenthet most, az élő koncertek hosszas elmaradását követően.
Az érdekeltek a siculusfesztival.com weboldalon találhatnak bővebb információkat.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!