Átadják a Sepsi Zöld Utat

Hamarosan felavatják a Sepsi Zöld Út projektet, mely 18 településen vezeti végig a Háromszékre látogatókat. A program a Civilek Háromszékért Szövetség révén valósult meg.

Bús Ildikó

2010. október 29., 19:462010. október 29., 19:46

Galéria

A Sepsi Zöld Út 18 településen vezeti végig a látogatót. Célja, hogy bemutassa a környék nevezetességeit, természeti és környezeti értékeit, elősegítse a települések jobb megismerését a helyi, valamint az idelátogató turisták körében – hirdetik a megalkotó csapat tagjai. Az útvonal kerékpáron vagy lóháton, de akár gyalogosan is szép élményt kínál mindazoknak, akik Háromszék eme tájegységével akarnak megismerkedni – vallják a szervezők. Hossza közel 100 km, a tájékozódást pedig irányjelző táblák és a településekre kihelyezett térképek segítik.

A 18 települést érintő út minden nagyobb háromszéki községen áthalad, a barangolások során pedig megismerhető a környék gombavilága, ugyanis táblák mutatják be a Baróti-, Bodoki-hegység, valamint a Rétyi Nyír leggyakoribb ehető és mérgező gombáit. A Sepsi Zöld Út hivatalos átadása november 4-én lesz, a sepsiszentgyörgyi Kálvin téren. A térképet egy erős csapat szerkesztette: a fotókat Ürmösi Levente Mihály készítette, a felméréseket Gaál Sándor, Tulit Zsombor és Furus Levente végezték, az arculatot Botos Attila tervezte, a térképet pedig Kovács József Szilamér rajzolta meg.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese

Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön

Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön
2026. március 17., kedd

ANAF-osnak adta ki magát egy csaló, miszerint visszajár a cégnek a tavaly befizetett összegből...

Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.

ANAF-osnak adta ki magát egy csaló, miszerint visszajár a cégnek a tavaly befizetett összegből...
2026. március 17., kedd

Kétszázötven kilométernyi autópályát ígérnek, de több pénzre lesz szükség

A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.

Kétszázötven kilométernyi autópályát ígérnek, de több pénzre lesz szükség
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
2026. március 17., kedd

Postázzák a szavazási levélcsomagokat, megvannak a fontos tudnivalók

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) megkezdte az áprilisi országgyűlési választásra keddig regisztrált mintegy 489 ezer levélben szavazó választópolgár számára a szavazási levélcsomagok postázását.

Postázzák a szavazási levélcsomagokat, megvannak a fontos tudnivalók
2026. március 17., kedd

Tanügyminiszter: a bojkott nem veszélyezteti az országos vizsgák megszervezését

Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a pedagógusok bojkottja miatt idén elmaradjanak az országos vizsgák – jelentette ki kedden Mihai Dimian oktatási és kutatási miniszter.

Tanügyminiszter: a bojkott nem veszélyezteti az országos vizsgák megszervezését
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Még a próba-képességvizsgán is megpróbáltak csalni

Több mint 144 300 nyolcadikos vett részt kedden a matematika próba-képességvizsgán – tájékoztatott az oktatási minisztérium.

Még a próba-képességvizsgán is megpróbáltak csalni
2026. március 17., kedd

Idén is megmarad a 100 ezer forintos támogatás a Szülőföldön Magyarul Programban

Újra meghirdeti a nemzetpolitikai államtitkárság a Szülőföldön Magyarul Programot, amelyre keddtől lehet jelentkezni – mondta Nacsa Lőrinc a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Idén is megmarad a 100 ezer forintos támogatás a Szülőföldön Magyarul Programban
2026. március 17., kedd

Védelmi miniszter: Románia képes kivédeni egy esetleges iráni rakétatámadást

Románia képes kivédeni egy esetleges iráni rakétatámadást – jelentette ki kedden Radu Miruță védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Románia képes kivédeni egy esetleges iráni rakétatámadást
Hirdetés