
Fotó: Gyergyói Cukorbetegek Egyesülete
A cukorbetegek világnapjára szervezett előadásokkal egybekötött találkozót az érintettek számára a Gyergyói Cukorbetegek Egyesülete partnerségben a Hargita Megyei Ifjúsági és Gyerek Cukorbetegek Egyesületével.
2017. november 27., 17:552017. november 27., 17:55
2017. november 27., 18:532017. november 27., 18:53
A gyergyószentmiklósi Koronában százharminc érdeklődő jelent meg, ők kaphattak új információkat a teendőkről és lehetőségekről. A házigazdák mellett jelen volt az eseményen Szőcs Zita, a Hargita Megyei Ifjúsági és Gyerek Cukorbetegek Egyesületének elnöke,
Szőcs Gábor, a Gyergyói Cukorbetegek Egyesületének elnöke elmondta, a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet által idénre meghatározott téma alapján a cukorbetegség és a nők kapcsolata került fókuszba. Ezt is előadásába foglalta Bartalis Hajnal diabetológus szakorvos. Rávilágított azokra a sajátos területekre e kór kapcsán és annak következményeire is, amely a nőket érinti. Beszélt olyan szövődményekről, melyek érintik a nők nemi életét, fogamzóképességét, szív- és érrendszeri megbetegedéseit. Javaslatként elmondta,
Sidó Zita, a második előadó a hogyan kérdésre adott választ. Ő a diabetológián asszisztensként dolgozik, ugyanakkor cukorbetegséggel él, és a sepsiszentgyörgyi cukorbetegeket tömörítő egyesület vezetője. Mindhárom minőségében mondta el, hogyan kell a mindennapokban összehangolni a gyógyszeres kezelést a diétázással és a mozgással.
– fogalmazott a rendezvényszervező Szőcs Gábor. Az ápolónőtől hallott egyik történet ötletadóként szolgál a gyergyói egyesület további tevékenységének szervezésében is.
Sidó Zita ugyanis arról beszélt, hogy
„Mi is hasonló lehetőséget tervezünk a közeljövőben, próbálunk lehetőséget adni a tagságnak, hogy a testmozgást helyesen és rendszeresen elvégezhessék” – mondta Szőcs.
Ide várják az egyesületi tagokat, a környékbeli, érdeklődő, csatlakozni akaró cukorbetegeket és hozzátartozóikat. A tornaórák szervezése mellett ugyanis nagy figyelmet kívánnak fordítani a családtagokra, számukra olyan gyakorlati információkat osztanának meg, amelyek nagyban hozzájárulnának a beteg családtag életminőségének megóvásához. Arról kívánnak szólni, hogyan gondoskodhatnak úgy a cukorbetegről, hogy az mindenki számára előnyt jelentsen.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
szóljon hozzá!