
Fotó: Gergely Imre
Csökkentsék, vagy legalább tartsák szinten az adókat az önkormányzatok – ezt a kérést fogalmazza meg az Erdélyi Magyar Szövetség. A települések ebből keletkező bevételkiesésének pótlására az RMDSZ-től várnak segítséget.
2021. november 26., 14:232021. november 26., 14:23
Most van szükség a támogatásra a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek egyaránt, és az adók mérséklésével (vagy bár azzal, ha nem emelnek) nyújthatnak segítséget nekik az önkormányzatok – jelentette ki Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke pénteki, gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján.
Figyelni kell a vállalkozókra, hiszen a települések költségvetésének nagy részét ők teremtik meg, és fizetést, megélhetést adnak az alkalmazottaiknak – vázolta a pártelnök.
Mint részletezte, ennek kapcsán az EMSZ a napokban egy beadványt fogalmaz meg, és juttat el mind a 164 önkormányzathoz, ahol az Erdélyi Magyar Szövetségnek polgármesterei, vagy képviselői vannak, kérve őket, hogy
Az így keletkezett bevételkiesések pótlására is van javaslata az EMSZ társelnökének. „Amennyire lehet, csökkentsük az emberek terheit és ezt toljuk az országos költségvetés irányába” – jelentette ki Mezei. Úgy véli, hogy
Rámutatott, az EMSZ és az RMDSZ között létezik egy megállapodás, miszerint az újra kormányt alkotó párt segíteni fog azoknak a településeknek is, amelyeket az EMSZ vezet, illetve ahol ennek többsége van. Ezt a segítséget fogják intenzívebben kérni, és hathatós segítségükre számítanak ebben – szögezte le Mezei János.
Elkezdődött a Román Vámhatóság átszervezése, amellyel a jelenlegi 68-ról 39-re csökkentik a vezetői pozíciók számát, az éves bérkiadások pedig mintegy 6,2 millió lejjel mérséklődnek.
A csobotfalvi temető világháborús emlékművénél gyűlt össze kedden a közösség, hogy méltóképpen emlékezzenek meg az első és a második világégésben elhunyt csíksomlyói, várdotfalvi, csobotfalvi, és csomortáni férfiakról.
Lemondott a Vasúti Reform Hatóság (ARF) éléről Mihai Barbu, miután büntetőeljárás indult ellene korrupció gyanúja miatt és hatósági felügyelet alá került.
Megjelent a Erősödő Kárpát-medence program 2026-ra szóló felhívása, amelyre november 13-tól lehet jelentkezni – jelentette be a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten.
A bírósági értesítést várja Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere, aki ezt követően fogja eldönteni, hogy felfüggeszti-e László Szabolcsot, a helyi rendőrség vezetőjét tisztségéből.
Péntek óta másodszor maradt hosszabb időre teljesen áramszolgáltatás nélkül több alcsíki község, a jelentős mértékű üzemzavart ezúttal nem vihar okozta, egy Tusnádfürdőn található nagy transzformátor-állomás nem működik megfelelően.
Nicușor Dan államfő kedden azt nyilatkozta, nem fogja a hozzájárulását adni ahhoz, hogy az ügyészség büntetőeljárást indítson Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes ellen.
Nicușor Dan államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a bizonyos természetvédelmi területek védettségének megszüntetését lehetővé tevő törvénytervezetet.
Dróndarabok csapódtak be keddre virradóra Románia területére a Tulcea megyei Grindu térségében.
szóljon hozzá!