
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Aláírta kedden Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter a kályhák roncsprogramjának pályázati útmutatóját – számolt be az Agerpres hírügynökség.
2025. március 04., 16:542025. március 04., 16:54
A tárcavezető egy Facebook-bejegyzésben számolt be erről. Bejegyzése szerint felkérte a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) illetékeseit, hogy legkésőbb április közepéig készítsék elő a kályhák roncsprogramjának elindításához szükséges infrastruktúrát.
A miniszter szerint a programnak köszönhetően harmadára csökken a télen felhasznált tűzifa mennyisége.
– magyarázta.
Mircea Fechet emlékeztetett, hogy a kísérleti program 27 megye hegyvidéki településeire terjed ki.
ugyanakkor a támogatás összege nem haladhatja meg az új kályha árának 70 százalékát. A miniszter becslése szerint a program 500 millió lejes kerete mintegy 50.000 kályha beszerzésének támogatására lesz elegendő. A finanszírozás kizárólag legkevesebb 80 százalékos hatásfokú kályha megvásárlására igényelhető – tette hozzá.
A miniszter szerint a támogatás igényléséhez szükséges dokumentumok listája az útmutatónak a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után lesz elérhető.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!