
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Pénteken az anyanyelvükből vizsgáznak azok a diákok, akik valamelyik nemzeti kisebbség nyelvén tanultak a középiskolában.
2024. július 05., 08:272024. július 05., 08:27
Az idei nyári érettségire több 134 ezren iratkoztak fel, több mint 119 ezren ebben az évben, 15 ezren a korábbi években fejezték be a középiskolai tanulmányaikat – írja az Agerpres.
Az írásbeli vizsgák 9-kor kezdődnek, a termekbe fél 9-től lehet bejutni érvényes személyazonosító okmánnyal. A vizsga időtartama a feladatlapok kiosztásától számított három óra. A vizsgafolyamatot térfigyelő kamerák rögzítik.
Óvást személyesen a vizsgaközpontban vagy elektronikus úton lehet benyújtani július 8-án 12 és 18 óra között. A végleges eredményeket július 12-én függesztik ki. A listákon a diákok neve helyett egy egyéni kód jelenik meg.
Az oklevél megszerzéséhez az érettségizőknek három feltételnek kell együttesen megfelelniük: részt vettek a nyelvi és digitális készségeik felmérésén, illetve az összes írásbeli vizsgán; az írásbeli vizsgák mindegyikén legkevesebb 5-ös osztályzatot kaptak; az írásbeli vizsgák osztályzatainak átlaga legkevesebb 6-os.
A dolgozatok javítása digitálisan történik. A tételeket és a javítókulcsot az írásbeli vizsgák napján 15 óráig közzéteszik a subiecte.edu.ro honlapon.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!