Fotó: Antal Lóránt sajtóirodája
Idén ez már a második kampány, Antal Lóránt Hargita megyei szenátor pedig részt is vett mindkettőben – a dupla választási év végéhez közeledve kérdeztük.
2020. december 02., 09:222020. december 02., 09:22
– Hamarosan vége a kampánynak, és ez idén neked már a második, hiszen az önkormányzatiból is kivetted a részed. Fáradt vagy?
– Ha őszinte akarok lenni, akkor igen, hiszen az elmúlt több, mint fél esztendő az nagyon húzós volt. Mondhatom, hogy március 14 óta, a szükségállapot kezdete óta tart ez, hiszen mindannak ellenére, hogy otthon voltunk ebből 90 napot, a gazdasági bizottságban igen kemény munka folyt. Az online térben folyamatosan ott voltunk, olyan napok is voltak, amikor több, mint tíz órás bizottsági ülést tartottunk. Érzem azt, hogy fáradt vagyok, de ez a munka része, ezt kell vinni. Normális, hogy az önkormányzati választásokból is kivettem a részem: egy csapat vagyunk, egy RMDSZ van, ezért fontosnak tartottam akkor is a csapatot erősíteni. Ez persze most folytatódott a parlamenti választások kampányában csak másképp, hiszen most nem csak Székelyudvarhelyre, hanem az egész térségre, az itt élők problémáira kell hatványozottan figyelnünk. Nem nevezném egyszerű feladatnak, de határozottan érdemes ezen dolgozni.
– Mennyiben más ez a kampány? Másképp beszélnek az emberek? Úgy tűnik, hogy változott a véleményük rólad vagy az RMDSZ-ről?
– Az önkormányzati választásokon az volt az előny, hogy sokkal többet tudtunk emberek között lenni, és ahogy akkor fogalmaztunk, több ezer kézfogás adta az erőt a kampányban. Véleményem szerint ez mostanra sem változott: az emberek pozitívan fogadnak, bárhová megyünk. Az emberek problémáit meghallgatjuk, és feladatunk, hogy ezekre a problémákra megoldásokat találjunk. Különbség még az is, hogy mostanra járványügyi szempontból súlyosbodott az országos helyzet. Viszont azt is kell látni, hogy nem mi döntöttük el, hogy december 6-án választások lesznek, de nekünk kötelességünk ehhez viszonyulni és az erdélyi magyar összefogást erősíteni.
Az RMDSZ és a mára összeállt Összefogás listája az a csapat, amelyik képes Bukarestben térségünk problémáira valós megoldásokat találni. Azt, hogy rólam változott a véleményük, nem tudom, de én határozottan azon dolgoztam nemcsak az elmúlt nyolc hónapban, de az elmúlt két és fél évben is, hogy minél hatékonyabban végezhessem a munkámat. Szerintem az emberek érzik és értik a fontosságát a parlamenti választásoknak, és bízom abban, hogy elegen leszünk az urnák előtt december 6-án. Biztos vagyok abban, hogy a valódi magyar összefogás segíteni fog ebben, hiszen egységes, válogatott csapat képviseli a magyarok érdekeit, és úgy gondolom ebben a csapatban mindenki megtalálja azt a személyt, aki hangot adhat az ő problémáinak Bukarestben.
December 6-án nem csak szenátori pozíciókról döntünk, hanem arról, hogy lesz-e beleszólásunk vagy sem a magyarságot érintő kérdésekbe.
– Hogyan látod az erdélyi jövőt? Mit gondolsz, ha kedvezően alakulnak a választás eredményei, lehet komoly sikerekre számítani a következő négy évben?
– Ami már most előnyös helyzetnek mutatkozik, hogy az elkövetkező négy évben többet nem lesznek választások, vagyis teljességgel a projektekre, és az eredményekre lehet összpontosítani. Ez számunkra még fontosabb, hiszen a választások időszakában sokkal gyakrabban veszik elő egyes politikusok a „magyar kártyát”, míg két választás között csendesebbek a szélsőséges hangok, és több érdemi munkát lehet végezni.
Én hiszem azt, hogy az elkövetkező négy évben születhetnek komoly eredményeink, főként, ha az RMDSZ kormányközelbe kerül, de természetesen ehhez fontos a december 6-i magas részvétel.
– 2014-ben, az első kampányod idején azt mondtad, nagyon sok zenét hallgatsz. Marad még időd erre ma is?
– Autóban szoktam hallgatni, mivel a Bukarest-Udvarhely útvonal mintegy három és fél órát tart. Főleg, mikor hajnalban indulok Bukarestből haza, vagy itthonról vissza Bukarestbe, akkor mindig zenét hallgatok, és továbbra is megmaradtam leginkább a jazznél és a jazz-rocknál.
Comandat de UDMR.
Cod AEP: 13200002
Megrendelő RMDSZ
Választási kód 13200002
(X-fizetett hirdetés)
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.
Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.
2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
szóljon hozzá!