
Fotó: Csibi Márti
Átadták az ifjúsági lakások kulcsait a jogosult családoknak – a lakók aláírták a bérleti szerződéseket, következhet a beköltözés.
2010. június 11., 19:352010. június 11., 19:35
2010. július 06., 13:422010. július 06., 13:42
Fotó: Csibi Márti
\"Éltünk a törvény adta lehetőséggel, hogy a nagyobb családok kapják a kétszobás, a kisebb létszámúak pedig a garzonlakásokat. Ugyanakkor további fejlesztésekkel is megajándékozza a hivatal a lakókat: zöldövezetet alakítunk ki, játszóteret és parkolót létesítünk a tömbházak mellé”, ismertette a helyzetet Mezei János polgármester. Az ANL-lakásokra jogosult családok tudomásul vették a szerződésbe foglalt feltételeket, és tisztáztak még néhány technikai kérdést a lakásokban tervezett apróbb módosításokkal kapcsolatosan. Ezt követően minden család sorban megkapta a kulcsát, tehát következhet a beköltözés, illetve ezt megelőzően a villanyáram bevezetése, melynek költsége megközelítően 600 lej és a lakókat terheli.
A garzonlakások bérleti díja négyzetmétertől függően 105 lejtől 109 lejig terjedő összegbe kerül, a kétszobás lakásokra pedig 150 és 155 lej közötti összeget kell majd fizetni. A bérleti szerződések 5 évig lesznek érvényesek, és évente hosszabbítódnak. Ha időközben valaki betölti a 35 évet, a házbér értéke számára növekedni fog. A lakásokat egy évi bérlés után lehet majd megvásárolni, 407 euró négyzetméterenkénti áron.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
szóljon hozzá!