
Javában zajlik a kultúrotthon felújítása. Nemcsak korszerűbbé, funkcionálisabbá is válik az épület
Fotó: Gecse Noémi
Kivitelezés, illetve elbírálás alatt álló pályázataikról számoltak be hétfőn sajtótájékoztatón a madéfalvi önkormányzat képviselői. Mint megtudtuk, a jelenlegi nyertes és megvalósítás alatt lévő beruházásaik értéke összesen 25,9 millió lej, míg az elbírálás alatt lévő projektjeikkel további 7,9 millió lejt fordíthatnának különböző fejlesztésekre.
2017. október 10., 10:142017. október 10., 10:14
2017. október 10., 10:142017. október 10., 10:14
Csibi József polgármester és Szentes Csaba projektfelelős hétfőn részletesen beszámolt a Madéfalván zajló beruházásaikról, illetve további elképzeléseikről. Tisztázták, fontosnak tartják a sajtón keresztül is informálni a helyieket, hogy a jelentős beruházások pillanatnyi helyzetét ismerjék, azokat magukénak érezzék.
Elsőként a Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) keretében pályázott munkálatokat ismertették. Mint megtudtuk, zajlik a nyár elején elkezdett délutáni foglalkoztató építése, jelenleg az alapozási munkálatoknál tartanak. A beruházás összértéke 2,7 millió lej, amelyből 58 ezer lej önrészt vállalt az önkormányzat.
Elképzeléseik szerint már a jövő tanévet az új épületben kezdhetnék a kisiskolások, habár a kivitelezési határidő akkorra még nem jár le.
Fotó: Gecse Noémi
Folyamatban van a helyi kultúrotthon felújítása, átalakítása is, ennek a beruházásnak az összértéke 2,8 millió lej, amelynek megvalósításáért ugyancsak a vidékfejlesztési program egyik kiírására pályáztak – ebben az esetben 225 ezer lej önrészt vállalt az önkormányzat. Szentes Csaba emlékeztetett arra is, hogy habár első ránézésre korszerűnek tűnhetett a kultúrotthonuk, miután összeírták a szükségleteket, egy nagyobb értékű pályázat kellett volna mindazok kivitelezésére. Így
Fotó: Gecse Noémi
Bevallotta továbbá, habár nem volt prioritás a kultúrotthon felújítása, úgy érezték, érdemes élni az adódó pályázati lehetőséggel. A beruházás révén leszigetelik a létesítményt, a korábbi könyvtár helyén egy páholyszerű részt alakítanak ki, hogy megnöveljék a terem befogadóképességét, a konyhát nem csak felszerelik, hanem a szabványoknak megfelelően alakítják ki. Külön bejáratot kap a színpad, a konyha, külön női és férfi öltözőket, azokhoz mosdót alakítanak ki, sőt lesz egy próbaterem is, ahol a különböző csoportok gyakorolhatnak – az utóbbiakat a korábban oktatási célra használt termek helyén építik ki. Mindemellett kiegészítik a bútorzatot, korszerű hang- és fénytechnikai rendszert üzemelnek be, a jelenlegi magas színpad helyére újat készítenek a standard méreteknek megfelelően, és színházi függönyt is vásárolnak. Természetesen kicserélik a nyílászárókat, légcserélő rendszert szerelnek be, a fűtésrendszer átalakítására is sor kerül,
A beszámoló utáni terepszemlénken azt is láthattuk, hogy a helyszínen több munkaponton végzik a tennivalókat a munkások: a belső térelválasztók átalakítása már megtörtént, a színpadot elbontották, a szigeteléssel is haladtak, és egyes nyílászárók cseréje is megtörtént már.
Fotó: Gecse Noémi
A nyertes községi utak feljavítását célzó pályázatuk esetében benyújtották az első előlegkérelmet. Elkészültek a technikai tervek is, így elképzeléseik szerint tavaszig a közbeszerzési eljárást is lezárhatják, így a nyertes kivitelező jövőben mihamarabb hozzáfoghat a mintegy 5 kilométernyi útszakasz aszfaltozásához – bizonyos szakaszokon járdák, illetve terek kialakításához. Erre a beruházásra a PNDR által 5,3 millió lejt nyertek, önrészük 115 ezer lej. Kérdésünkre, hogy az említett önrészeket, hogyan tudják előteremteni a múlt héten bejelentett nehéz anyagi helyzetük miatt, Szentes Csaba kifejtette, soha nem költekeztek felelőtlenül, de arra törekedtek, hogy a rendelkezésre álló pénzből minél többet megvalósíthassanak. Most egy nehéz helyzet állt elő, de
Hitelhez nem szeretnének fordulni, ez a lehetőség lenne az utolsó – előtte mindenképp a helyi, megyei, illetve állami erőforrásokra számítanak.
Fotó: Gecse Noémi
Ami a további nyertes pályázataikat illeti, Csibi József vázolta, a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás térségi ivóvíz- és csatornahálózat-bővítését célzó pályázata révén 2,8 millió lejt fordíthatnak majd a településen tűzcsapok felszerelésére, a tisztítóállomáshoz áramfejlesztő és villámhárító felszerelésére és a két hálózat bővítésére. Továbbá a Csík LEADER Egyesülethez leadott mintegy 370 ezer lejes pályázatukból a futballpálya bekerítését, a kapuk mögötti háló felszerelését, illetve egy öltöző létesítését valósítják majd meg – 148 ezer lejes önrész vállalásával. A szükséges tennivalók megvalósításához ebben az esetben is tavasszal foghatnak hozzá.
Az uniós források után ismertették azt is, hogy az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) révén községi utak, terek és járdák korszerűsítésére 9,2 millió lejt, egy iskolaépület polgármesteri hivatallá való átalakítására 1,9 millió lejt, a közvilágítás felújítására pedig 520 ezer lejt igényeltek. Az előbbi kettő esetében még zajlik a szükséges tanulmányok elkészítése, amelyeket október végéig kell leadniuk, míg az utóbbi beruházásra a napokban írják alá a finanszírozási szerződést. Ennek keretében
A felszerelendő 287 energiatakarékos világítótest hozzávetőleg annyit fogyaszt majd, mint a mostaniak.
Fotó: Gecse Noémi
Elárulták azt is, hogy mivel a napközi otthon megépítése óta egyre kevesebb gyermeket visznek el a településről Csíkszeredába, így jelenleg hat óvodai csoport működik a településen – közülük három a napközis rendszerben –, kettő az önkormányzat melletti iskolaépületben, a korábban a közösségi házban működő csoport pedig jelenleg a plébánia épületében.
ennek érdekében pedig már benyújtottak egy pályázati csomagot a plébániával közösen a magyar kormányhoz. Ez még elbírálás alatt van, de amennyiben finanszírozást nyernek, a jelenlegi napközi szomszédságában épülhetne meg az új óvoda bölcsődei csoporttal.
Elbírálás alatt van továbbá egy erdei utak modernizálását célzó 7,9 millió lej értékű pályázatuk, amelyből 7,7 kilométer útszakasz újulhatna meg. Ismertették azt is, hogy habár nem nyert a mezei utak korszerűsítésére korábban leadott pályázatuk, de az összeállított dokumentáció ezt követően is felhasználható, s amint lehetőségük lesz rá, újra próbálkoznak.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
szóljon hozzá!