
Alfonz szerint izgalmas lesz továbbra is a műsor, érdemes lesz követni
Fotó: Veres Nándor
Izgalmas élményként élte meg Sándor Alfonz, hogy részt vehetett az RTL Klub társkereső műsorában. Jól érezte magát, és nem bánta meg, hogy bevállalta a szereplést – nyilatkozta a Székelyhonnak a csíkszéki gazda.
2022. augusztus 31., 19:562022. augusztus 31., 19:56
2022. augusztus 31., 22:292022. augusztus 31., 22:29
A Házasodna a gazdát a tavaszi bevezető részt, illetve a lányok jelentkezését követően már a nyáron leforgatták, így most a tapasztalatairól kérdeztük a csíkszenttamási Sándor Alfonzot. Mint megkeresésünkre elmondta, számos új embert ismerhetett meg a műsor révén, és betekintést nyerhetett abba is, milyen a televíziós műsorgyártás világa.
– fogalmazott a húszéves gazda, hozzátéve, nem bánta meg, hogy belevágott ebbe a projektbe.
– magyarázta. Az általa kiválasztott lányokat festői környezetben fogadta, akiknek nagyon tetszett a táj. Alfonz szerint
Mint korábban már megírtuk, a csíkszenttamási Sándor Alfonznak gyerekkora óta élete meghatározó része a mezőgazdaság, családjával több tíz hektárnyi területen gazdálkodnak és állattartással is foglalkoznak. Magyarország legnépszerűbb társkereső műsorában, a Házasodna a gazda című produkció bevezető részében áprilisban mutatkozott be további hét gazdával egyetemben.

Öt férfi és három nő mutatkozott be az RTL Klubon vasárnap este elrajtolt Házasodna a gazda című műsor új, ötödik évadában, közöttük a csíkszenttamási Sándor Alfonz.
A folytatásban azonban már csak az a négy vehetett részt, akik a legtöbb levelet kapták. Így került Alfonz adásba, párkereső próbálkozásait pedig tovább nézhetjük a tévében. A fiatal gazda elmondása szerint olyan lányt keres, aki ugyanannyira szereti a gazdálkodást, mint ő, és azt is fontosnak tartja, hogy fiatalos, életvidám legyen.
Házasodna a gazda
A Házasodna a gazda az RTL Klub reality műsora, azaz egyfajta valóságshow-ja. A nulladik epizódban sor kerül a gazdák bemutatására, amely adás után a jelentkező hölgyek közül kiválasztják azokat, akik találkozni fognak a gazdákkal. Később az adásba azok a gazdák kerülnek be, akiknél a legtöbb hölgy jelentkezett. A gazdák az első és második epizódban négy hölggyel randevúznak, majd kiválasztanak közülük hármat, akikkel összeköltöznek.

Megkezdődött a Házasodna a gazda társkereső tévéműsor ötödik évadának első epizódja hétfőn este. A műsorban Sándor Alfonz csíkszenttamási fiatal gazda kegyeiért tíz lány versenyez, akiket több száz jelentkező közül választott ki.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!