Hirdetés
Hirdetés

Amióta munkaerőhiány van, megkétszereződött a fogyatékkal élő foglalkoztatottak száma

Képünk illusztráció •  Fotó: 123RF

Képünk illusztráció

Fotó: 123RF

Az egyre égetőbb munkaerőhiány felpörgette a fogyatékkal élők foglalkoztatását – jelentette ki Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.

Bíró Blanka

2018. november 20., 19:162018. november 20., 19:16

Mint Kelemen Tibor hangsúlyozta, szemléletváltás kezdődött a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása terén: amíg a munkaadók korábban inkább jótékonykodásnak tekintették, ha fogyatékkal élőket alkalmaztak, mára már egyre többen rájöttek, hogy a felkészültségükhöz és a lehetőségeikhez mérten valóban hatékonyak, és sok feladatot rájuk lehet bízni.

A foglalkoztatásuk pedig még inkább felpöröghet, miután az ügynökség sok év kihagyás után, december 3-án, a fogyatékkal élők nemzetközi napján állásbörzét szervez számukra. Az igazgató elmondta, felvették a kapcsolatot a munkáltatókkal, kérdőívet küldtek ki, hogy felmérjék, milyen munkakörben, milyen fogyatékkal élőket tudnának alkalmazni, akár részmunkaidőben is. Ugyanakkor a vállalkozók is feltérképezhetik, hogy mire alkalmasak, mit vállalnak a fogyatékkal élők.

A másik oldalról a gyermekvédelmi és szociális igazgatóság hátrányos helyzetűekkel foglalkozó osztályával, valamint a különböző szeretetszolgálatokkal is egyeztettek, hogy az érintett fogyatékkal élők is tudomást szerezzenek a lehetőségről.

Hirdetés

Kelemen Tibor emlékeztetett egyúttal arra is, hogy ha egy vállalat vagy intézmény több mint 50 alkalmazottat foglalkoztat, kötelező módon a 4 százalékuk fogyatékkal élő kell legyen, ám

sokan inkább befizetik az államnak az illetéket, és nem dolgoznak hátrányos helyzetűekkel.

Ugyanakkor több jó példa is van: autóalkatrész-gyárban szereléssel foglalkoznak, vagy védett műhelyben dolgoznak. Kelemen Tibor hozzátette, a munkanélküliek nyilvántartásában egyetlen fogyatékkal élő sem szerepel, sokan eltitkolják az állapotukat, mert nem akarják, hogy sajnálkozzanak rajtuk.

Idézet
Tény viszont, hogy amióta munkaerőhiány van, megkétszereződött azoknak a fogyatékkal élőknek a száma, akik dolgoznak

– erősítette meg kedden lapunk megkeresésére Kóródi Attila, a Kovászna megyei szociális igazgatóság osztályvezetője. Elmondta, jelenleg Kovászna megyében 6054 hátrányos helyzetű személyt tartanak nyilván, közülük 5434 felnőtt, és 235-en dolgoznak. Kóródi Attila hangsúlyozta,

például a súlyos fogyatékosnak számító nemlátók nagyon jó masszőrök,

de más munkakörben is helytállnak. A szellemi fogyatékkal élők találnak nehezebben munkát, mert ők általában felügyeletre szorulnak, és ezt a cégek nem tudják biztosítani.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban

Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban
2026. november 05., csütörtök

Kormányzati szinten nézik meg, hogy érdemes lenne-e a kereskedelmi árrés-korlátozást minden élelmiszerre kiterjeszteni

A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

Kormányzati szinten nézik meg, hogy érdemes lenne-e a kereskedelmi árrés-korlátozást minden élelmiszerre kiterjeszteni
2026. november 05., csütörtök

Egy nő személyazonosságával visszaélve hoztak létre hamis profilokat

Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.

Egy nő személyazonosságával visszaélve hoztak létre hamis profilokat
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag

Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag
2026. november 05., csütörtök

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót

Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót
2026. november 05., csütörtök

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton

Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép

Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép
2026. november 05., csütörtök

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Hirdetés