
Ember és ló együtt csodákra képes – vallja Gáll Katalin lovasterapeuta
Fotó: Salvator Alapítvány
„Van olyan gyerek, aki nálunk ült fel először, van, aki nálunk tette meg az első lépéseit” – ezek az eredmények lovasterápián születtek, Gyergyószentmiklóson. Gyerek és szülő gyógyulásáról számolt be Gáll Katalin.
2017. augusztus 09., 19:112017. augusztus 09., 19:11
Nem könnyű másmilyen gyerek szüleinek lenni. Sok családnak okoz nehézséget, ha rendellenességgel születik az utód. Vannak, akik szégyellik, rejtegetik, reményt sem látva a jobbulásra. Ilyen okok állhatnak annak hátterében, hogy bár ingyenes terápiás lehetőséget hirdettek meg nyár elején, nem volt túljelentkezés. Az a huszonegy gyerek viszont, akik beneveztek a lovas kalandra, látványos fejlődést tapasztaltak meg. Hogy mekkora a változás, arról hozzátartozóik is meggyőződhetnek a szombaton reggel 9 órától a Salvator lovaspályáján sorra kerülő nyílt napon.
Lovas tornát is hirdettek már, de alaptevékenységük a lovasterápiás fejlesztés. Gáll Katalin pszichológus, lovasterapeuta nyolctagú csapatával – amelybe családtagjai és önkéntesek is beletartoznak – szervezi ezeket a pályázati támogatások révén ingyenes lehetőségeket is. Hamarosan két ilyen, három hónapos programot zárnak, idénre befejeződik a Patásbarát és az immár másodszor szervezett Örömhang(o)LÓ.
Még mindig újdonságként hat térségünkben a lovasterápia, ennek ellenére vannak már, akik megtapasztalhatták előnyeit.
– fogalmaz a lovasterapeuta. Három képzett lóval zajlott a rendezvény, és két pályázat révén huszonegy, 2–18 év közötti sérültnek adott fejlesztési lehetőséget a Háromkúttól Székelyudvarhelyig terjedő térségből. Van, aki tanulásban akadályozott, de többségük halmozottan sérült, ezért számít óriási előrelépésnek az, ha a terápia során felül, megszólal, megteszi első lépéseit, vagy tudja tartani a fejét a gyerek.
A testi-szellemi fogyatékkal élők számára a lovasterápia többféle hatással bír: a fejlődés alapja a mozgás és az izmok, ízületek mozgásra késztetése a terapeuta szerint fizioterápiás bomba, de nem kevésbé fontos az a kapcsolat a lelki-szellemi fejlődésben, amit a lóval való barátkozás eredményez.
Fotó: Salvator Alapítvány
„Ahogy a gyermek és a ló egymásra hangolódik, az még mindig meglep engem, pedig már harmadik éve, hogy intenzíven ezzel foglalkozom. Szavak nélkül kommunikálnak. Általában a ló kezdeményezi a barátkozást, azt is megérteti, hogy eddig és nem tovább, aztán olyan hűség alakul ki közöttük, hogy a lovat kicserélni lehetetlen. Ha megbetegszik, felfüggesztünk mindent. Sajnos, volt példa arra is, hogy a ló meghalt, és ilyenkor jön a gyászfeldolgozás, ha a gyerek képes rá, illetve gyorsan kell keresnünk egy pont olyan színű, formájú és akkora pacit. Nem csak a gyerekek, a lovak is ragaszkodnak, és sokkal türelmesebbek a gyerekekkel, eltűrik nekik azt is, amit nekem sem engednek meg” – tudatta Katalin.
Hogy balesetveszélyes-e a lovasterápia? A szakember szerint baleset bárhol érheti az embert, ha lakásából kilépett, fejére eshet egy cserép.
de így is számolni kell sérüléssel, de ha nem vágnak bele a fejlesztésbe, fejlődés nem remélhető.
A szülő szerepe igencsak fontos, és nem csak abban, hogy vállalja-e a gyereke terápiára hordozását. A lovat ugyanis a szakember vezeti egyik oldalon, de nagyon jó, ha a másik felől a szülő áll. Ha alkalmas erre, és ha belátja, hogy minden aprócska javulás az ő életét is könnyíti. Az is nagy sikerélmény, és főleg a gyereknek, ha látja, édesapja, édesanyja félelmeit leküzdi, felül a ló hátára. De nem csak a „gyermek kedvéért” érdemes jelen lenni a programokon, a terapeuta elmondja, itt a szülő is gyógyul.
Gáll Katalin állítja, a ló négy lábon járó csoda, mégis megjegyzi: a sikert nem szeretné kisajátítani, több esetben azt tapasztalja, ha a gyerek más fejlesztésekre is jár, mint a nyaranta adódó pályázati programok, akkor sokkal gyorsabb a haladás. Biztatja a másmilyen gyerekek szüleit, ne féljenek a fejlesztési lehetőségektől.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!