Saját fizetőeszközt a Székelyföldnek!

Székelyföldön is vannak kezdeményezések a különböző pénzhelyettesítők bevezetésére, viszont a célszerű az volna, ha ezek a különálló csoportosulások összefogóznának, hogy az egész közösség hasznára legyen az önszerveződés. El kell kerülni, hogy szűk csoportok kisajátítsák az alternatív gazdaságban rejlő lehetőségeket – magyarázta Veress Dávid, a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű előadássorozat szervezője. Ő nemrégiben meghívta Csíkszeredába Drábik János gazdasági szakembert, a téma jeles ismerőjét, hogy bemutassa a helybélieknek az alternatív gazdaságban rejlő lehetőségeket, a kiutakat.

Veress Dávid kifejtette: a helyi gazdaság el van lehetetlenítve, ezért nagyon fontos hosszú távon, hogy a közösség önszerveződés útján találja meg a kiutat. A kamatos kamat nélküli gazdaság számos lehetőséget biztosít, például a viszonossági alapon működő kalákát, ami illik is a hagyományainkhoz. Léteznek más megoldások is, mint az úgynevezett szívességbank, amikor a helyi közösség barter szervezésére szívességbankot alapít. Ez úgy működik, hogy havonta hírlevélben közzéteszik, hogy a szívességbank tagjai milyen termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, illetve keresnek.

A számos alternatív módszer között legtöbbször a pénzhelyettesítőket, az alternatív fizetőeszközöket emlegetik – magyarázta Veress. Hozzátette: az úgynevezett alternatív fizetőeszközök legfontosabb jellemzője, hogy fizetőeszközként nem egy központi testület, hanem a cserében szigorúan részt vevő személyek hozzák forgalomba. Mivel a rendszer minden egyes tagja egyformán képes hitelt adni, senki sem válhat a „pénzkínálat” kizárólagos tulajdonosává. Mivel ez a „pénz” nem egy ritka árucikk, ezért lehetetlen kamatra kölcsönadni. Tőkeigényes világunkban a kamat minden dolog árába be van építve, amit megveszünk. Minden egyes elköltött forint vagy lej fele valamilyen kamat volt.

Gyakorlati megoldásként Veress egy példát említett: „minden kis közösség tagja havi keresetét általában ott költi el, ahol az áru a legolcsóbb, vagyis a nagyáruházakban. Így a kis közösség pénze azonnal kikerült a közösségből, és további egy hónapot kénytelen várni, hogy újra bevétel legyen. Mi van akkor, ha a közösség száz tagja elkezd termelni minden szükséges dolgot, ami kell az élethez? Tehát nem csak saját maguknak termelnek az emberek, hanem próbálják ellátni a közösséget is. A jelenlegi viszonyok között már mondom is, hogy nem lesznek életképesek! Egyrészt azért, mert a nagy áruházláncoktól nem tudnak olcsóbbak lenni. Másrészt meg az irigység szab gátat annak, hogy ismerőseinknek, egymásnak, magunknak pénzt adjunk. Inkább megvesszük a pocsék mérgezett árut, mint ismerősünktől a házias termékeket! Pedig, ha megállapodnánk magunk között, hogy ezentúl, amit lehet, egymástól fogunk vásárolni – még ha az általunk előállított javak drágábbak is, de biztos, hogy jobbak, mint az áruházi termékek –, akkor annak nagy előnye az is, hogy a pénz jelentős része a közösségben marad! Eltelik egy hónap, és megint jön a nyugdíj, a szociális segély, munkanélküli járadék, a dolgozóknak a fizetés, és a közösség vásárlóereje megduplázódik!”

Végezetül Veress megjegyezte: a számos alternatív megoldáson túl a nemzetközi és az anyaországi (a Sopron környéki Kékfrank) példákat figyelembe véve, indokolt, hogy Székelyföldnek is saját fizetőeszköze (helyi pénze) legyen.