Kétéves szünet után nemcsak Székelyudvarhely lakóinak, hanem a férfi kézilabda-csapat szolgálatába is állt dr. Venczel László sebészorvos. Január 4-től újra rendel Székelyudvarhelyen, a Templom utcai magánrendelők egyikében a több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, a városban és környékén talán mindenki által ismert orvos.
2010. január 26., 16:022010. január 26., 16:02
2010. január 27., 12:132010. január 27., 12:13
Dr. Venczel László múlt héten töltötte be 68. életévét, a rendelőben fogad. Interjúnkban a hazatérésről – mint kiderül, igazából nem is távolodott el a szakmától –, a szépségsebészetről és a kézilabdázók egészségi állapotáról beszélgettünk.
– Ezelőtt két évvel, nyugdíjba vonulásakor mondta nekem interjúban, hogy huszonéves korában „beköltözött” a kórházba – ezt két éve, hatvanhat éves korában hagyta abba. Az elmúlt két évben nem érezte tétlenül magát?
Az elején nagyon kellemes volt a „tétlenség”, mert kellemes körülmények között, a fonyódi házamban éltünk, nagyokat sétáltunk, jártam uszodába, tavasszal termálfürdőbe, nyáron a Balatonban fürödtem. De a szakmától sem távolodtam el, mert a szakmai szervezeteknek továbbra is tagja maradtam, kongresszusokon vettem részt, s a fiammal, aki szintén sebészorvos, a menyemmel, aki bőrgyógyász, illetve a lányommal, aki szintén orvos nagyon sok orvosi témáról beszélgettünk. Én gyakorlatilag nem estem ki, csak épp nem praktizáltam – ez kezdett hiányozni. Talán nem is volt olyan éjszaka, hogy ne operáljak álmomban... Az valami borzalmas volt, mert olyan, mint amikor az ember el akar szaladni valahonnan, és éjszaka álmában nem tud lépni. Volt olyan, hogy sürgősség, és meg kell oldani, de valamiért nem tudtam odamenni – sokszor bizony izzadtan ébredtem meg. Aztán sokszor álmodtam komplikált esetek megoldását is. Nappal olvastam, éjjel álmodtam a szakmáról, s ezt tartott legalább másfél évig. Utána kezdtek kimaradni az éjszakai műtétes álmok.
A teljes interjút elolvashatja az Udvarhelyi Híradó szerdai, január 27-ei számában!
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!