Hirdetés
Hirdetés

Álmaik megfestésére várják a fiatalokat

Falra festett elképzelések. A fiatal felnőttek augusztusban vesznek ecsetet kezükbe •  Fotó: Baricz Tamás Imola

Falra festett elképzelések. A fiatal felnőttek augusztusban vesznek ecsetet kezükbe

Fotó: Baricz Tamás Imola

Évről-évre „színes álmokat” festenek a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom szomszédságában lévő sikátor falára.

Baricz-Tamás Imola

2018. július 22., 18:092018. július 22., 18:09

Évről-évre „színes álmokat” festenek a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom szomszédságában lévő sikátor falára. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont önálló programjaként idén harmadik alkalommal festik meg az álmokat, vágyakat, terveket. A Fessünk álmokat! egyhetes programra augusztus közepén kerül sor, van még hely, várják a jelentkezőket.

A Fessünk álmokat! felhívás ezúttal a fiatal felnőtteknek szól

– ismertette Fodor Rita programvezető. A gyerekek, fiatalok után most olyan 20–29 év közötti felnőttek jelentkezését várják, akik szeretnének részesei lenni egy közösségi akciónak, álmaikkal szívesen foglalkoznának és nyitottak a csapatmunkára.

Hirdetés

A Légy a csapatunk tagja! – Fessünk álmokat! programnak kettős célja van. „Az első és leglátványosabb az, hogy a gyergyószentmiklósi sikátor kapjon egy kis színt, pozitív üzeneteket jelenítsünk meg a falon. A második és legfontosabb cél azon csoporttagok fejlesztése, akik bekapcsolódnak. Az egyhetes program első részében a csoportban lévő személyek feltárják álmaikat, megbeszélik azt, elgondolkodnak azon, hogy hogyan érhetik el. Segítik és erősítik egymást” – fogalmazott a programvezető. 

A fiatalok a csoportmunka során festéssel és más művészetekből kiemelt eszközökkel is dolgoznak. A tábor alatt alkalmazott módszert Pécsen fejlesztették ki, melyben a festés sokkal inkább eszköz, mint cél.

Idézet
Úgy terveztük, hogy a hét közepére összeáll egy álmokból és pozitív üzenetekből álló terv, és ez kerül fel a sikátor falára is. A szimbólumok, alakok egy-egy személy álmát jelenítik majd meg, azt üzenve, hogy érdemes dolgozni, gondolkodni az álmainkon, és elindulni a megvalósítás útján

– tudtuk meg.

A sikátor falán különböző korosztályok álmai jelennek meg. Jövőben családokat, ezt követően pedig az idősebb korosztályt kérik meg álmaik megfestésére.

A program helyszíne Gyergyószentmiklós, időpontja augusztus 17–22. Bővebb információt a fodor.rita@eroforraskozpont.ro email címen, illetve a 0740/519.728-as telefonon lehet kérni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Pénzjutalomban részesülnek a nyári országos vizsgákon tízes átlagot elért diákok

Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.

Pénzjutalomban részesülnek a nyári országos vizsgákon tízes átlagot elért diákok
2026. július 21., kedd

Az Azomureș vegyipari kombinát munkáját is segíteni fogja a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges platform

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.

Az Azomureș vegyipari kombinát munkáját is segíteni fogja a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges platform
2026. július 21., kedd

Harmadik napja akadozik a vízszolgáltatás Szászrégenben

Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.

Harmadik napja akadozik a vízszolgáltatás Szászrégenben
Hirdetés
2026. július 21., kedd

A kataszeri nyilvántartást megbénító kibertámadás a gazdaságra is kihat

Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.

A kataszeri nyilvántartást megbénító kibertámadás a gazdaságra is kihat
2026. július 21., kedd

Két ittas sofőrrel szemben intézkedtek Hargita megyében, egyiküket őrizetbe vették

Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Két ittas sofőrrel szemben intézkedtek Hargita megyében, egyiküket őrizetbe vették
2026. július 21., kedd

Több mint 3000 cég és egyéni vállalkozó jelentett fizetésképtelenséget az év első öt hónapjában

Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal honlapján kedden közzétett adatokból.

Több mint 3000 cég és egyéni vállalkozó jelentett fizetésképtelenséget az év első öt hónapjában
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Tűz ütött ki egy tartályhajón, három tengerész megsérült Konstancán

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 14 tengeri mérföldre.

Tűz ütött ki egy tartályhajón, három tengerész megsérült Konstancán
2026. július 21., kedd

Tusványos, az én történetem – oszd meg a kedvenc fesztiválemlékedet

Van egy fotód, amely egyetlen pillanat alatt visszarepít Tusványosra? Egy kép a kedvenc koncertedről vagy éppen egy spontán, felejthetetlen pillanatról? Most aztán tényleg érdemes előkeresni.

Tusványos, az én történetem – oszd meg a kedvenc fesztiválemlékedet
2026. július 21., kedd

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit

Közzétették kedden a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes átlaggal.

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit
Hirdetés