Fotó: Gergely Imre
Tizenegy éve irányítja Adrian Firoiu a gyergyószentmiklósi helyi rendőrséget, és nyugodt helynek tartja a várost, ahol csökkenőben van a kihágások száma. Az embereket arra kéri, bízzanak a rendőrökben, csak az kell tartson tőlük, aki törvényt szeg.
2023. február 25., 17:582023. február 25., 17:58
– 2012 február óta látja el a helyi rendőrség vezetői teendőit. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre, mi változott azóta?
– Nos, körülbelül egy évbe telt, amire beletanultam ebben a munkakörbe, ez alatt igyekeztem minél többet megismerni más, már korábban létrehozott helyi rendőrségek felépítéséről, tevékenységeikről, és ezek alapján megszervezni az itteni munkát. Itt,
ami számos ponton nem felelt meg a hatályos előírásoknak. Ezt kellett helyretenni. Akkor mindössze hét alkalmazottal dolgoztunk, és időbe telt, míg sikerült elérni, hogy feltöltsük az állományt. Most húszan dolgozunk itt.
– Ez a húszas létszám elegendő vagy kevés?
– Éppen elegendő lenne, ha csak itt a városban kellene elvégezzük a feladatainkat, azonban ott van Gyilkostó is. Szeretném azt elérni, hogy ott is működjön egy állandó helyi rendőrségi pont, de egyelőre erre nem sikerült megoldást találni. Van ugyanis egy előírás, miszerint a helyi rendőrségek létszáma az adott település lakosságának a számához kell igazodjon. Azaz
Jó lenne megoldást találni erre a helyzetre, ugyanis közrend szempontjából nagyon fontos lenne ott az állandó rendőrségi jelenlét. Jó tudni, hogy
A csendőröknek van ott ugyan egy egysége, de nekik teljesen mások a feladatköreik, mint nekünk. Mi figyelünk építkezésekre vonatkozó szabályok betartására, ellenőrizzük az alkalmi árusokat, a környezetvédelmi kihágások megfékezése is hozzánk tartozik. Itt pedig turistaszezonban van feladatunk bőven. Nem beszélve a közlekedésbiztonsági feladatokról. Vannak napok, amikor nekünk és az állami rendőrségnek is egyszerre kell ott lennünk, hét-nyolc személynek kell irányítania a forgalmat az országúton, hogy ne duguljon be teljesen a közlekedés. Úgy gondolom,
A másik helyzet, ami problémát jelent, hogy nekünk a hatáskörünk csak a településekre terjed ki, a város és Gyilkostó közötti útszakaszra, területre nem. Keresnünk kell valamilyen megoldásokat ezekre a gondokra, a prefektusi hivatallal és más illetékes intézményekkel közösen.
Fotó: Gergely Imre
– A városban tehát elegendő lenne a jelenlegi állomány?
– Úgy gondolom, igen, de tegyük hozzá, hogy a 90-es években még tizenhat őrjárat felügyelte a közbiztonságot, ma pedig van a mi egységünk és egy-két az állami rendőrségtől és egy a csendőrségtől. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy
Ugyanis másként könnyű lenne kiszámítani, hogy merre járhatunk, és ezt kihasználhatnák azok, akik nem szeretnének velünk találkozni.
Nagyon sokat segítenek nekünk és az állami rendőrségnek is a térfigyelő kamerák. Amióta felszerelték őket, számos kihágás, bűncselekmény elkövetőit tudtuk így azonosítani.
Nem illik dicsekedni, de elmondom, nemrégiben több üzletbe is betörő társaságot sikerült kézre keríteni. Az egyik rendőrünknek tűnt fel, hogy
Előkerültek az ellopott termékek is, amelyek értéke 27 ezer lej fölött volt.
Egyébként ki kell emelnem, itt Gyergyószentmiklóson nagyon jól együttműködünk az állami rendőrséggel és minden más intézménnyel is, aki ezen a területen illetékes. Hallottam, hogy máshol vannak nézeteltérések, viták a hatáskörök felett, de itt ez nem áll fenn.
– Itt a városban – legalábbis a hozzám érkező jelzések szerint – az utóbbi években a fatolvajok jelentik a legtöbb problémát. Mit tesznek ez ellen?
– Valóban sok jelzés érkezik hozzánk is ezzel kapcsolatban. Itt most azokra az esetekre gondolok, amikor kis mennyiségben, tüzelőnek hordják a fát az erdőkből. Számos közös akciónk volt a csendőrséggel, értünk tetten ilyen elkövetőket, koboztunk el fát és szállítóeszközöket is. Sajnos – véleményem szerint – ezt a jelenséget nem lehet teljesen felszámolni.
Ha már a gyakrabban előforduló kihágásoknál tartunk, ez a szemetelés. Vannak, akiket – hogy úgy fogalmazzak – kevésbé érdekel a környezet tisztasága. Kihordanak minden szemetet a mezőkre. Ilyenkor olyan dokumentumokat keresünk a helyszínen, amelyek alapján azonosíthatók a tettesek, találunk is gyakran. Közműszámlákat például, de volt, hogy személyi igazolvány vagy hajtási engedély is előkerült a szemétből.
Fotó: Gergely Imre
– Közbiztonság tekintetében milyen helynek tartja Gyergyószentmiklóst?
– Azt tapasztalom, hogy évek óta csökkenőben van a kihágások, bűncselekmények száma. Ebben szerintem nagy szerepe van a templomnak, ami a Téglagyárban létesült, az ott élők viselkedése, gondolkodásmódja, a szabályokhoz való viszonyulásuk sokat változott, pozitív irányba.
Hozzáteszem, a súlyosabb bűncselekmények, mint az emberölés, rablás, nagyobb értékű lopások, itt szerencsére nagyon ritkák. Határozottan ki merem jelenteni, hogy aki azt állítja, hogy Gyergyószentmiklóson baj van a közbiztonsággal, az nem járt máshol, nincs fogalma arról, amiről beszél.
– Lenne valamilyen javaslata, üzenete a lakosság számára?
– Igen. Azt kérem az emberektől, hogy bízzanak a rendőrség embereiben, hiszen azért vagyunk, hogy a közösséget segítsük. Vannak, és nem kevesen, akik ha tanúi is egy kihágásnak, bűncselekménynek, nem beszélnek, inkább elhallgatják, hogy mit láttak. A rendőrségtől csak az kell tartson, aki a törvénytelenséget, szabályszegést elköveti.
Elsőfokú (sárga jelzésű) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régiójára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A vádhatóság újabb hatvan nappal hosszabbította meg Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett, és korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított alelnöke hatósági felügyeletét. Barti fellebbezett, erről még nincs döntés.
Időszakos útlezárásra kell számítani a Farcád és Székelyudvarhely közötti útszakaszon szerdán 12 és 14 óra között – közölte a felsőboldogfalvi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Egy építkezés, bontás, de még egy lakásfelújítás során is jelentős mennyiségű anyagtörmelék keletkezik, és sokan nem tudják, miként lehet ettől megszabadulni. Elöljáróban csak annyit, hogy nagyon nem éri meg a település határában kidobni.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Árokba sodródott egy mikrobusz a Maros megyei Csobotány település határában szerda reggel, a balesetben négy személy – három felnőtt és egy gyermek – sérüléseket szenvedett.
2-3 medvével is lehet „találkozni” napi szinten a 13B jelzésű országút mentén, Parajd és Borzont között, az első forrás közelében – hívta fel a figyelmet olvasónk.
Legalább tizenöt zajos aknafedő van a 13C jelzésű országút Székelykeresztúron áthaladó szakaszán; van, amelyik miatt képtelenség aludni. Helyileg csak ideiglenes megoldásokat végezhetnek „elcsendesítésükre”, ám egy jelentős beruházás is tervben van.
A festői Nyomáti-tető parkolójában évek óta szeméthegyek fogadják az átutazót. Az illegális hulladéklerakás állandó gondot jelent, de a megyei tanács és az önkormányzatok eddig nem találtak tartós megoldást a problémára.
szóljon hozzá!