Jézus mennybemenetele John Singleton Copley festményén
Fotó: Wikipédia
A húsvét utáni negyvenedik napon Jézus mennybemenetelére emlékeznek a keresztények. Római katolikus elnevezése Urunk mennybemenete, áldozónap, magyar nyelvterületen áldozócsütörtök, főünnep.
2019. május 30., 09:402019. május 30., 09:40
A szentmiséket ünnepi rend szerint tartják a templomokban. A református közösségekben a mennybemenetel ünnepét istentisztelettel ülik meg. Az unitárius egyház a tanítványok öntudatra ébredésére emlékezik ezen a napon.
Márk és Lukács evangéliumában, valamint az Apostolok cselekedeteiben olvashatjuk Jézus mennybemenetelének leírását. Az ősegyház a 4. századig pünkösdkor ünnepelte, később az Apostolok cselekedeteiből ismert húsvét utáni 40. napra került.
1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja volt, ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
szóljon hozzá!