
Normális egészségügyi elláshoz sem juthatnak a nyomornegyedekben élő emberek. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Annak, aki barakkban, vagy rongyokból, deszkákból és kartonból összetákolt kunyhóban lakik, szinte lehetetlen egy kórházban, vagy szakrendelőben időpontot foglalnia, ha valamilyen betegsége van. Ez csak egyik problémája az informális telepeken, mélyszegénységben élő több ezer embernek, akiknek helyzetére több székelyföldi városban is megoldást kell találni.
2023. január 02., 21:142023. január 02., 21:14
Marosvásárhely szegénynegyedeinek lakóit, azok egészségügyi állapotát, szociális helyzetét térképezte fel nemrég a Divers Egyesület, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szociális igazgatóságának támogatásával. Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke elmondta:
Ehhez hasonló a Maros partján található barakksor, valamint a Băneasa utca. „Majdnem minden a lakhatásból indul, abból, hogy hol lakik a család, milyen körülmények között, van-e vize, van-e gáz és elektromos áram, vagy fűtés a lakásban” – magyarázta a szociális problémákra megoldást kereső civil szervezet elnöke, aki elmondta:
Márpedig ezeknek az emberek több egészségügyi problémával is küzdenek. „Van egy kislány, akinek már egy hónapja próbálunk időpontot foglalni, de még mindig nem sikerült” – mondta Koreck.
A témával kapcsolatos sajtótájékoztatón arra is kitértek, hogy a barakkok és a szociális lakások lakói között is nagy különbség van, ami az egészségi állapotukat illeti, bár
Andreia Moraru, a szociális igazgatóság vezetője elmondta, a törvény adta lehetőséggel élve támogatják azokat a civil szervezeteket, amelyek a szociális kérdések megoldását vállalták. A Divers Egyesülettel közösen Sepsiszentgyörgyön és Resicabányán tekintették meg azokat a helyi megoldásokat, amelyek pozitív változást hoztak a mélyszegénységben élők számára. Mindkét városban a polgármesteri hivatal városi lakásokat vásárolt piaci áron, amelyekbe a rászorulókat költöztette. „Ezek olyan pozitív példák, amelyek a gyakorlatban működnek” – mondta Andreia Moraru, aki arra is kitért, hogy Marosvásárhelyen két szempontot kell figyelembe venni:
A munka a hivatal és a civil társadalom összefogásával folytatódik, a szociális nehézségekre folyamatosan keresik a megoldást – hangzott el.
Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.
Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.
Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.
Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.
Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.
Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
szóljon hozzá!