Homály és megannyi rejtély. Van, amit sikerült megoldani, és van, amit mai napig nem. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Az év első kilenc hónapjában Hargita megyében 62 személy eltűnését jelentették a hatóságoknak, közülük 60-at megtaláltak, kettőnek a keresése még folyamatban van – számolt be szerdai csíkszeredai sajtótájékoztatóján a Hargita megyei rendőrség vezetője.
2024. október 09., 15:342024. október 09., 15:34
Mircea-Ştefan Iordan főfelügyelő elmondta, hogy az eltűntnek nyilvánított személyek többsége önként hagyta el az otthonát. Tájékoztatása szerint az eltűntnek nyilvánított személyek közül 25 kiskorú volt (22 fiú és három lány).
Mircea-Ştefan Iordan közölte, hogy az eltűnt személyek keresésére jelentős erőket mozgósítottak, és bevonták a csendőrség, a katasztrófavédelem és a Salvamont munkatársait, illetve a helyi önkormányzatokat és a lakosságot is.
A rendőrparancsnok beszámolt néhány konkrét esetről is. Így például egy 15 éves, maroshévízi lánynak szeptember 29-én jelentették az eltűnését, és másnap már megtalálták a Kolozs megyei Szamosújváron. A vizsgálatok kiderítették, hogy
Utóbbi személyeket őrizetbe vették, és nemi erőszak gyanújával indult eljárás ellenük.
Jelenleg két eltűntnek nyilvánított személyt keres a rendőrség, egy kiskorú fiút és egy felnőttet. Utóbbiról kiderült, hogy önként hagyta el az otthonát – írja az Agerpres hírügynökség a rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzottakra hivatkozva.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jelenleg 23 olyan eltűnt személyt tart nyilván a Hargita megyei rendőrség, akiket a mai napig nem sikerült megtalálni. Akadnak köztük olyan esetek is, amelyeket még a 2000-es években jelentettek a hatóságoknak.
Nyelvünkben, zenénkben, szívünkben összetartozunk mottóval szervezték meg a Felső-Maros menti települések fesztiválját, amely a Sodrásban nevet viseli. A hivatalos megnyitó pénteken volt, a szórakoztató programok szombaton és vasárnap zajlanak.
A tyúkokat pusztította a medve hajnalban az egyik koronkai udvarban, és amikor a házból zajt hallott bocsaival odébbállt. A szomszédos településeken is gyakran feltűnnek a nagyvadak, gyermekeiket féltik a lakók.
Terrorizmus gyanújával helyeztek előzetes letartóztatásba egy 33 éves férfit Beszterce-Naszód megyéből, miután több kisméretű robbanószerkezetet készített és tesztelt otthonában, valamint annak környékén.
Kató Béla erdélyi nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Két nagy múltú háromszéki könnyűipari vállalat, az Olt textilgyár és a Secuiana Rt. összesen 146 alkalmazottól válik meg a következő hetekben. A helyzetről Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség vezetője beszélt a Székelyhonnak.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken a helyi és központi közigazgatás reformjának fontosságát hangsúlyozta, megjegyezve, hogy hamarosan meghatározzák azt az alkotmányos módot, amellyel meg lehet tiltani az állami fizetés és a nyugdíj halmozását.
Kihirdette pénteken Nicușor Dan államfő az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó törvényt.
A hivatalba lépése óta eltelt 100 napban a kormány meghozta a Románia pénzügyi hitelességének visszaszerzéséhez szükséges intézkedéseket – jelentette ki pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.
A miniszterelnöki kancellária 17 Dacia Duster haszonjárműre kötött tartós bérleti szerződést, amellyel a júniusi kiadások tizedére faragták az autóbérlés költségeit – közölte Mihai Jurca, a miniszterelnöki kancellária vezetője.
Elítélték a tanügyi szakszervezetek a kormány döntését, amellyel 2026-ra halasztotta a pedagógusoknak bírósági határozattal megítélt bérkülönbözetek kifizetését.
szóljon hozzá!