Japánsztrájk a tanügyben. Ha ez nem vezet eredményre, jöhet a következő lépés
Fotó: Biró István/MTI
Tárgyalni kell a kormánypártok vezetőivel, nyomatékosítva, hogy amennyiben sürgősen nem vonják vissza a magyar elemi osztályokban a román nyelv tanítására vonatkozó rendeletet, az RMDSZ „értelmetlennek látja a további együttműködést” – fejtették ki hétfői sajtótájékoztatón kézdivásárhelyi RMDSZ-es politikusok.
2018. szeptember 10., 18:382018. szeptember 10., 18:38
2018. szeptember 10., 19:392018. szeptember 10., 19:39
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Fejér László Ödön szenátor az iskolakezdés napjára időzítették sajtótájékoztatójukat, hogy felemeljék szavukat a szerintük „aberráns” kormányrendelet ellen. Bokor Tibor rámutatott, ezt
A polgármester szerint fel kell venni a kapcsolatot a többi kisebbségi képviselővel, illetve az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, valamint a Nép Ügyvédjéhez kell fordulni.
Fejér László Ödön kifejtette, megértette a feladatot, megkapta a magyar tanítók felhívását, amelyben szépen összefoglalják kéréseiket. Szerinte nem buta módszerekkel kellene próbálkoznia a kormánynak, hanem jövőképet alkotnia – egységes vízióra van szükség az egész országban, és ezen belül az oktatásban is. Hangsúlyozta, az RMDSZ mindent megtesz azért, hogy a rendeletet mihamarabb visszavonják.
A bányakatasztrófa által sújtott Parajdon zárja Gördülő Opera című turnéját a Magyar Állami Operaház. Donizetti A csengő című vígoperája szeptember 13-án lesz látható Parajdon – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.
A romániai polgárok közel nyolcvan százaléka támogatja Románia nyugati orientációját - derül ki INSCOP Research legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
A szeptember 1-7. közötti héten 5133 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 28,9 százalékkal többet, mint az előző héten – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Az első évben „botladozó” csíkszeredai Lábbusz egyre népszerűbbé válik a tanulók körében, ezúttal 154 diák csatlakozott az idei Lábbusz járataihoz az első napon.
Egy év kihagyás után ismét „városra költözik a falu” Csíkszeredában szeptember 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a következő napokban ismertetni fogja a gazdaságélénkítő programját – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu megbízott pártelnök.
Ha az igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Antena3 hírtelevíziónak.
Hónap eleje óta egyre gyakrabban értesítik a hatóságokat, hogy medve járkál a lakott övezetekben Hargita megye több településén is. Kedd délután Tölgyesről érkezett jelzés.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) két törvénytervezetét amely több társadalmi csoport egészségbiztosítási járulékkötelezettségét törölné el.
1 hozzászólás