
Fotó: Pinti Attila
Kellemetlen helyzetet eredményezhet, ha egy szolgáltató által kiállított számla több hetet is késik, és a fogyasztó ennek hiányában elfelejti befizetni az összeget. Utóbbi csak akkor kaphat magyarázatot, ha panaszt tesz és vállalja az ezzel járó procedúrát.
2019. május 20., 15:452019. május 20., 15:45
Idén mindössze két villanyszámlát kapott, azokat is jelentős késéssel – panaszolta egy csíkszeredai lakos, aki nem értette, mi okozza ezt a helyzetet. A legutóbbi esetében, amely május 7-én érkezett és május 5-ei dátumot jelzett a postai bélyegző, április 20-án járt le a fizetési határidő.
– mesélte a fogyasztó, aki korábban az Electrica áramszolgáltató kirendeltségénél is járt, és azt az útbaigazítást kapta, hogy reklamáljon a postánál, amely a szerződés alapján a számlákat kézbesíti. A panaszos szerint ez nem rá tartozik, neki nincs szerződéses viszonya a postával, ő az áramért fizet, amelyet a szolgáltató biztosít, a postával a szolgáltatónak van szerződése.
Megpróbáltuk megtudni mind az áramszolgáltató, mind a Román Posta álláspontját a számlák kézbesítésének késlekedésével kapcsolatban, de egyértelmű magyarázatot nem kaptunk. Mivel információszolgáltatás szempontjából két központosított cégről van szó, ezúttal is csak az országos vezetőséghez fordulhattunk.
A Román Postának feltett kérdéseinkre maga a vezérigazgató, Mircea Tudosie aláírásával érkezett válasz. Ebből kiderült, hogy a helyzet kivizsgálása és a késés okainak megállapítása érdekében minden esetben szükségük van a számlát tartalmazó boríték másolatára, amelyen szerepel az időpont, amikor a posta a küldeményt átvette. Azt is közölte, hogy
A boríték nélkül nem bizonyítható, hogy a késlekedés a posta hibájából történt, így arra sem lehet kitérni, hogy milyen intézkedésekre volna szükség hasonló helyzetek megelőzése érdekében – derült ki a válaszlevélből.
A villanyszámlákat kiállító Electrica Furnizare szolgáltató sem értesült arról, hogy Csíkszeredában késnének a küldemények, mint írják, erre vonatkozó panasz nem érkezett hozzájuk. Minden ilyen jellegű panaszt a számlán is szereplő 0244-406006-os telefonszámon, a clienti.ts@electricafurnizare.ro elektronikus levélcímen, a cég honlapján található bejelentőfelületen, a MyElectrica mobilalkalmazás használatával, illetve a helyi kirendeltségeken lehet jelezni – írja a Mircea Pătrășcoiu vezérigazgató által jegyzett válaszlevél, amely szerint az ilyen bejelentésekre a lehető legrövidebb idő alatt válaszolnak.
Azt is közölték, hogy a szolgáltatókkal kötött szerződéseket folyamatosan követik, annak érdekében, hogy ne forduljon elő késés a kézbesítésben,
A levél szerint nincs tudomásuk arról, hogy a kézbesítést végző szolgáltató ne tudná időben eljuttatni az érintettekhez a küldeményeket. Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, hogy miként történik a számlák kiállításának, továbbításának, kézbesítésének és befizetésének időbeni folyamata, és mi ennek a legkedvezőbb időtartama.
Akár mínusz 8 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet vasárnapra virradóra Hargita megye magasabban fekvő pontjain és a hegyközi medencékben. Jövő héttől azonban már érkezik a felmelgedés.
Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni péntek éjjeli orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott szombat reggel a védelmi minisztérium.
350,7 millió eurót sikeresen felszabadított az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a korábbi években késve, hiányosan vagy hibásan végrehajtott reformok miatt.
A Cégnyilvántartási Hivatal adatai szerint 2026 első három hónapjában 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét Romániában, 7,88 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet – jelentette be a külügyminisztérium.
1 hozzászólás