
Kalákáztak a Völgy utcában, példát mutatva mindenkinek
Fotó: Jánosi-Borsos Attila
Gyergyócsomafalván a Völgy utca mindkét ágán olyan szomszédság lakik, akik gyakran összegyűlnek. Hétfőn is ezt tették, ezúttal azonban közösen javították az utcájukat, tömték be salakkal a gödröket.
2017. március 28., 18:242017. március 28., 18:24
Az utca lakói gyakran kalákáznak, évről-évre farsangtemetést, bábuégetést szerveznek, s táncra is perdülnek a kis útkereszteződésnél. A hétfői napon is ott találkoztak, ám ezúttal szerszámokkal felszerelkezve.
Tízen voltak csákányokkal, lapátokkal, homlokrakodóval, szekérrel, talicskával. Ki, mivel tudott, besegített a nagyrészt Jánosi-Borsos Attila alpolgármester biztosította töltés egyengetésébe. Székely László is szekérnyi salakkal járult hozzá az akcióhoz, mely során összesen közel 500 méteren tették járhatóvá az utcát. Amint az alpolgármester elmondta, az a szomszéd, aki nem tudott részt venni a négyórásra sikeredett kalákában, itókával járult hozzá, hogy a jól végzett munka után öblítsék le a port.
Nem első eset az utcában, és a faluban máshol is volt hasonló, hogy a lakók összefogtak, töltéssel egyengeték az utca gödreit.
– mondta az alpolgármester.
Fotó: Jánosi-Borsos Attila
A legfiatalabb kalákás, elemista volt, az alpolgármester úgy véli, ilyen módon lehet példát mutatni az összefogásról, a kalákáról a kicsiknek, hogy felnőve továbbvigyék ezt a jó szokást.
Telekkönyvezik a mezei utakat
Gyergyócsomafalván elkezdik a mezei utak telekkönyvezését. A Völgy II., Déllő, Szentmiklósi, Nagymezei árok melletti, Enke, Kerektó, Festettkeresztfa, Hosszúvész, Mohos, Szegelet, Sötétrét, Fülöpútjanyomvonala megtekinthető a polgármesteri hivatal előterében április 7-ig. Kérik, hogy az érintettek az esetleges észrevételeiket írásban tegyék le a polgármesteri hivatalban.
Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.
Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
szóljon hozzá!