"Ha van hited, kilábalhatsz a bajból”

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Szép ünnepségen, nagy tömegben összegyűlt szülők, nagyszülők, barátok, iskolatársak között búcsúztak el iskolájuktól szombaton a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium végzős diákjai.

R. Kiss Edit

2010. június 05., 18:012010. június 05., 18:01

2010. június 05., 18:132010. június 05., 18:13

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A Segítő Mária Gimnázium végzőseinek ballagási ünnepsége szombat reggel szentmisével vette kezdetét a gimnázium kápolna-dísztermében.

Darvas-Kozma József esperes a szentbeszédben azt mondta, azért imádkoznak, hogy minden, amit a diákok szüleiktől, az egyháztól és az iskolájuktól kaptak, megmaradjon és lángoljon a szívükben.

A szentmise után a ballagók koszorúkat helyeztek el a gimnázium épületét 99 éve felszentelő Majláth Gusztáv Károly püspök valamint Márton Áron püspök szobránál, majd énekszóval vonultak fel az ünnepség helyszínére, az iskola sportpályájára, ahol az egybegyűltek tapssal fogadták őket.

Tamás Levente iskolaigazgató számos szép pillanatot felidézett a ballagók, az iskolaközösség életéből, majd azzal búcsúztatta a végzősöket, hogy másoknak mindig adják meg és maguknak mindig kérjék meg ami jár. „Isten maradjon veletek, családjaitokkal” – köszönt el a ballagóktól igazgatójuk.

Tamás József segédpüspök ünnepi beszédében azt mondta, az iskola nemcsak tudást csöpögtetett a ballagók fejébe, hanem nevelte is őket. A püspök azzal bocsátotta útra a népviseletben megjelent ballagókat, hogy függetlenül attól, hogy mi lesz a foglalkozásuk, maradjanak mindig, minden körülmények között embernek, vallásos embernek.

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere az önkormányzat részéről búcsúztatta a ballagókat. Azt mondta, bár most látszólag sokan elengedik a végzősök kezeit, ezt csak azért teszik, mert bíznak bennük.

Ferencz S. Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő azt mondta, az iskola teljes vérttel bocsájtja útjára az életbe a diákokat.

A szülői bizottság nevében Dánél Sándor elnök búcsúzott a ballagóktól, a hátramaradó iskolatársak üzenetét pedig a XI-es Jánó Erika tolmácsolta.

A végzősök nevében szóló Bíró Tünde azt mondta, az iskola hitet is adott nekik, megtanította őket arra, hogy bármilyen nehézség történik, ha van hited, akkor ki tudsz lábalni a bajból.

A végzős osztályok „A szeretet nem szűnik soha” mottójú szalagot tűztek az iskola zászlajára, majd az ünnepség végén átadták a kiváló tanulmányi, sport, diáktanácsi teljesítményekért illetve a különböző versenyeken elért kiemelkedő eredményekért járó díjakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés