
Százezrek életét keserítette meg a katonai munkaszolgálatnak nevezett rémséges intézményrendszer a kommunizmusban: a legkeményebb korszak az ötvenes években volt – 1950 és 1961 között több mint félmillió embert ítéltek többéves kényszermunkára.
2010. március 10., 16:222010. március 10., 16:22
2010. április 08., 19:592010. április 08., 19:59
Fotó: Bodnár Arthur
Csíkszeredában tíz évvel ezelőtt, 2000. március 11-én 413 volt munkaszolgálatos jelenlétében megalakult a Volt Kényszermunkaszolgálatos Katonák Szövetsége. Székelydvarhelyről 1950–1961 között összesen 168 személyt hívtak be katonai behívóval kényszermunkára. Udvarhelyszék további településeiről 405 személy volt munkaszolgálatot teljesíteni.
\"Dögölj meg, te hazátlan bozgor!\"
Geréb Attila (képen) több évtizedig volt a székelyudvarhelyi belvárosi református egyházközség lelkipásztora. 1959-ben szentelték pappá – ez abban az időszakban volt, amikor az 1956-os magyar forradalmat követően, főleg a magyar fiatal értelmiséget igyekezett megbéklyózni az akkori hatalom. Rengetegen börtönbe, illetve munkaszolgálatra kerültek. Az akkor húszas évei elején járó pap már tudott róla, hogy le akarják tartóztatni – ez nem törtét meg, mert egy távoli tanyára, a mezőségi Fickópatakára került papnak. De 1960 márciusában, 24 évesen megkapta katonai behívóját – március 7-én Kolozsvárról vonattal vitték Aradra, majd Tornyára. „Köze nem volt a katonasághoz, de katonai fegyelem volt” – emlékszik vissza a nyugalmazott lelkipásztor.
A történet további részét elolvashatja az Udvarhelyi Híradó csütörtöki, március 11-ei számában!
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!