
A jelenlegi betonrengeteg közösségé térré alakulhat
Fotó: Haáz Vince
Nem a gépkocsiforgalomra koncentrált, hanem a marosvásárhelyiek, a közösség érdekeit tartotta szem előtt az a helyi és budapesti építészekből álló csapat, amely megnyerte a városháza által kiírt ötletpályázatot. A nyertes csapat tervei alapján készül el a mélygarázs és innovációs központ Marosvásárhelyen a színház mögött.
2023. január 25., 18:052023. január 25., 18:05
2023. január 25., 18:072023. január 25., 18:07
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal két mélygarázs megépítésével próbálja megoldani a parkolóhelyhiányt a belvárosban. Az egyik mélygarázst a városháza közelében, a korábbi Park szálloda parkolójának a területén építik meg. Ennek
attól függően, hogy a kivitelező kiválasztását célzó versenytárgyalás mikor ér véget. A másik mélygarázst, amely egy innovációs és közösségi teret is magában foglal majd, a színház épülete mögött alakítják ki.
A színház mögött található parkoló átalakítására a városháza ötletpályázatot írt ki, amelyre összesen hat tervet küldtek be, azonban az egyik pályázatot érvénytelennek nyilvánították. A neves szakemberekből álló zsűri végül az első és a második díjat ítélte oda. A nyertes pályázókat szerdán ismertették.
Soós Zoltán polgármester szerint fontos, hogy neves szakemberek bevonásával találják meg a legjobb megoldást a közösségi terek és a parkolóhelyek kialakítására, hiszen élhetővé szeretnék tenni a várost.
A nyertes pályázat alkotóit szerdán ismertették
Fotó: Haáz Vince
A projekttel kapcsolatban a városvezető elmondta, a következő lépés az lesz, hogy elkészítik a műszaki tervet, megkötik a kivitelezési szerződést és megtalálják a megépítéshez szükséges pénzforrást. Ez lehet uniós pályázat, helyi költségvetés, de a
Szeretnék, hogy még idén elkezdődjön a látványos munka.
Fotó: Haáz Vince
Az ötletpályázat zsűrijének elnöke, Șerban Țigănaș úgy értékelte, hogy a legtöbb pontot (100-ből 87-et) elérő terv készítői nemcsak a mélygarázs és az innovációs központ megtervezésére összpontosítottak, hanem az egész tér átalakításával foglalkoztak, közösségi teret alakítottak ki.
Arról is beszélt, hogy a zsűri milyen módosító javaslatokat fogalmazott meg, hogy még használhatóbb és befogadóbb legyen az egész tér. Értékelte ugyanakkor, hogy a marosvásárhelyi városvezetés és főépítészt szabad kezet adott a szakembereknek és lehetővé tették, hogy a város arculatát gazdagítsák.
Fotó: Haáz Vince
Az ötletpályázat nyertese a Multinvest cég lett, amelynek társtulajdonosa Gogolák-Hrubecz Zsolt örömmel vette át az első díjjal járó oklevelet. Vissza kell adni az embereknek, a közösségnek a színház mögötti teret, a tervezéskor is ezt tartották szem előtt – részletezte a legfontosabb szempontot.
A földfelszínre egy félkör alakú épületet terveztek, amelyben rendezvénytermek és egy innovációs központ kapna helyet. Gogolák szerint fontos, hogy a város lehetőséget adjon a gyermekeknek és fiataloknak is, hogy tanuljanak, alkossanak, fejlődjenek, megismerjék a legmodernebb technológiákat és majd megtalálják helyüket a munkaerőpiacon.
Fotó: Haáz Vince
A közösségi tér tervezésekor figyelembe vették azt is, hogy régen milyen volt a Színház tér és környéke. Sok zöldövezetet, sétányt terveztek a helyszínre, remélik, a marosvásárhelyiek, a helyi közösség jól fogja ott érezni magát.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!