
Fotó: Bálint Előd Erdély
A hálaadó szentmisét vándorbölcső átadási szertatás tette felemelőbbé a zetelaki Szent Kereszt megtalálása-plébániatemplomban, hiszen a járványhelyzetben hozott korlátozások újabb lazításának enyhítéseként vasárnap beltérben tarthatták a liturgiákat.
2020. június 21., 21:572020. június 21., 21:57
Az elmúlt hónapokban az interneten és a helyi televíziós csatornán is követhették a zetelaki római katolikusok a hívek nélkül végzett templomi szertartásokat, majd az első enyhítések után a szent hajlék előtti téren tartották a liturgiákat.
Az istenházába való visszatérés szigorú járványügyi szabályait tájékoztató panelek is hirdetik hétvégétől a templomajtókon. A fertőtlenítő standot a bejáratoknál helyezték el, ugyanakkor a közösség megbízottai is tájékoztatták a híveket. A ministránsok egységes maszkot és kesztyűt viseltek a mise alatt, az oltárteret pedig úgy rendezték el, hogy a szolgálatvégzők is tartani tudják az előírások szerinti távolságot. A bevonulást követő tömjénezés, mint a szertartás része köztudottan fertőtlenítő hatású.
Fotó: Bálint Előd Erdély
Szentbeszédében Jánossi Imre segédlelkész emlékeztetett:
Majd kifejtette: két életszinten, létsíkon folyik az életünk. A felszínen érzékeljük a támadásokat, veszélyt, kiszolgáltatottságot, a mélyben azonban kapcsolatba lépünk, érintkezünk az élő Istennel. Testi életünk meg van jelölve a halállal, de lelkünk a teremtő és feltámasztó Isten világában van – külső erők mit sem árthatnak neki.
Fotó: Bálint Előd Erdély
Jézus biztatása pedig a „Ne féljetek!” Ő jelen van. Nem előre vagy egyedül küldi övéit „az oroszlánbarlangba”, az üldöztetésbe, hanem arra az útra tereli őket, amelyen előttük haladt. „A mennyek országáról szóló örömhírt háztetők és adótornyok magasánál jobban hangosítja, és tisztábban közvetíti a tanítványok öröme és bátorsága. (…) Az evangélium személyes térben hallható meg, ott bízzák ránk, érvénye, építő ereje azonban mindenkinek szól, hozzá szeretne tenni valamit a közösség életéhez” – hangzott el a homiliában. – Jézus szerint a félelemmel küszködő ember Isten arcát is kétféleképpen ismeri meg. Az istenfélő embernek viszonylagossá válnak földi félelmei, ugyanakkor szeretheti azt, akinek gondja van szürke kis verebekre és színes virágokra, aki számon tartja és szeretettel figyeli azt is, aminek magunk sem vagyunk egészen tudatában. (…)
Lehullhatunk, veszíthetünk, meg is halhatunk, de az a részünk, amelyik Istennel érintkezik, nem halhat meg, mert kapcsolatban marad az élet ősforrásával... Erre utal Jézus a mai Evangéliumban: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni.”
Túlárad a kegyelem
Üldözötten, gondoktól, szenvedésektől gyötörten jövünk mi is a templomba, kiszolgáltatva a test, a világ és a gonosz szellemek erőinek. Szabadulásért kiáltunk, mint Jeremiás próféta, de az Uram irgalmazz után Gloria következik, és Istennel találkozva abba a mélységbe szállunk alá, ahol Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, s fölragyogtatta a halhatatlan életet. A felszínen, persze, tovább folytatódik a csata, a bűn és a kísértés világa újra és újra utánunk nyúl, de eleven tapasztalatunk lesz arról, hogy ahol eláradt a bűn, ott túláradt a kegyelem.
Fotó: Bálint Előd Erdély
Az istentelenek mellett nem áll ott az Úr, mint hős harcos, pontosabban ők nem akarnak az Úr mellett lenni, maguk harcolnak a maguk ügyeiért, a maguk eszközeivel. Küzdelmük eleve kudarcra van ítélve, győzelmeik csak annyit érnek, mint egy megnyert pingpongmeccs a süllyedő Titanic fedélzetén. Aki viszont kitart Isten mellett, vagyis ráébred jelenlétére és akarja őt, az akár győz, akár veszít, a végső győzelem útján halad, és az örök élet vár rá – hangzott el a buzdításban.
A szentbeszéd után a vándorbölcsőt átadó Kalapács Erika emlékeztetett: „a Három Királyfi – Három Királylány Mozgalom bölcsőinek a célja, hogy a közösségteremtés eszközei legyenek. Azon túl, hogy újabb és újabb babákat ringathatnak majd,
Nem csak egy család, hanem egy egész közösség várja a megérkező gyereket.” Majd bátorította a jövendő szülőket, hogy igényeljék a bölcsőt, hiszen a csecsemő ösztönösen vágyik a hintamozgásra, ami stabilitást és egyensúlyérzéket ad a babának, ezek később a mászás-járás fejlődésében játszanak majd szerepet, sőt még a beszédfejlődésre is kihatással lesznek.
Fotó: Bálint Előd Erdély
Eme jótékony hatások mellett a használók között barátságok is születtek, a program résztvevői találkozókat fognak szervezni. Kalapács Erika szívből ajánlotta a bölcsőhasználatot a kismamák figyelmébe: könnyen ringatható, hordozható, nem foglal nagy helyet. Majd Nagy Hunor családjához, Ildikóhoz és a bölcső újabb haszonélvezőjéhez, Ágneshez szólt: használják olyan szeretettel, amilyennel kapják. Egészséget, békességet, türelmet és rengeteg együtt töltött időt kívánt. A közösségnek a vándorbölcső-mozgalom mottóját idézte:
Fotó: Bálint Előd Erdély
A szentmise főcelebránsa áldást kért a bölcsőre, a teremtés titkainak ringatójára, amely most új szolgálati helyére kerül, és minden gyermekre, aki a későbbiek során megtapasztalja a gondviselést. Áldó gondolatokat fogalmazott Ildikó és azon édesanyák számára, akikhez majd tovább vándorol a bölcső. Vízhintés és tömjénezés, valamint a jelképes ajándék a rózsaágon rózsafüzér átadása után Ágnest belehelyezték a bölcsőbe, akit a közösség imája is kísér. A békésen szendergő kislány látványa is mélyítette az egészségügyi vészhelyzet első, templomban tartott szentmise résztvevőinek lélekemelő, örömteli élményét.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!