
Fotó: Haáz Sándor
Magasba csaptak a lángok vasárnap a székelykeresztúri Jézus-kiáltón, ahol a székelység autonómiaigényét kifejezve gyújtottak lármafát. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett akción nagyjából ötvenen vettek részt.
2017. október 29., 20:422017. október 29., 20:42
Meredek, csúszós út vezetett a székelykeresztúri Jézus-kiáltóra, ahol nagyjából fél hatkor gyújtották meg a szervezők a robusztus máglyát. Halk zene szűrődött ki az őrtüzet körülálló, nagyjából ötven főt számláló tömegből, sokak kezében székely zászló volt. Szerencsére az eső éppen alábbhagyott, de így is csontig hatolt a hideg szél.
Farkas Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke elmondta, hogy
– fogalmazott lapunknak Farkas Csaba. Szerinte a katalánok és más európai népek önrendelkezési küzdelmét figyelembe véve hamarosan Székelyföldön is előrelépésnek kell történnie, de ehhez nem elegek a figyelemfelkeltő akciók, hanem konkrét tárgyalások, tettek kellenek. „Határozottabban, keményebben kell fellépni, mert a szimbolikus gesztusok szépek, de nem elegek.
– jelentette ki.
Fotó: Haáz Sándor
Az egyik részvevő, Nagy István lapunknak elmondta, a viharos időjárás miatt maga is elgondolkodott azon, hogy kimenjen-e az őrtűzhöz, ám végül úgy döntött, ha egy ember is ott lesz, ő sem maradhat el. „Jó időben sokan eljönnek, a rossz időben kell kitartani” – jegyezte meg. Mint mondta,
„A legfontosabb talán az, hogy az unokáimnak is legyen helyük ebben az országban, hogy érezhessék, itthon vannak. Évek múltán ne csak a sírjaink legyenek itt, hanem utódaink is itt élhessenek” – fogalmazott Nagy.
A rossz idő miatt egyébként elmaradtak a beszédek és a beígért műsor, viszont a szervezők hoztak némi szalonnát és kenyeret – ezek elfogyasztására, valamint egy baráti beszélgetésre invitálták a jelenlévőket. A rendezvény a székely himnusz eléneklésével zárult.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
szóljon hozzá!