
A nyárra tervezett rendezvények egy része is elmarad a jelenlegi állás szerint. Archív
Fotó: Beliczay László
Nemcsak a benyújtási határidő, hanem az elbírálás időpontja is későbbre tolódik idén a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által a helyi civil szervezetek számára kiírt pályázatok esetében. Az elbírálás májusban várható, ugyanakkor idén többen is elesnek a támogatástól, hiszen a szükségállapot miatt nem tarthatták meg rendezvényeiket.
2020. április 21., 16:432020. április 21., 16:43
2020. április 21., 18:552020. április 21., 18:55
Tavaly az ország költségvetésének nagyon kései elfogadása hátráltatta a helyi pályázati kiírást, idén a helyzet még rosszabbra fordult, hiszen
A különböző kategóriákban (sport, ifjúság, kultúra, környezetvédelem, stb.) kiírt felhívás benyújtásának határideje eredetileg március 20-a volt a sport esetében, és április 9. a többi kategóriánál. Ezeket a határidőket még a március 17-ei önkormányzati ülésen módosították, így a helyi civil szervezeteknek április 30-áig kell benyújtaniuk a részvételhez szükséges dokumentációt a polgármesteri hivatalhoz. „Az új határidőről azonnal értesítettünk minden érintettet” – biztosított Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője.
Az elbíráló bizottságok összetételét is az önkormányzati képviselő-testületnek kell elfogadnia, az erre vonatkozó határozattervezetet a soron következő ülésre (várhatóan a hónap utolsó csütörtökére) készítették elő: amint a sajtóreferenstől megtudtuk,
Tavaly egyébként összesen 79 helyi civil szervezet pályázott, idén azonban minden bizonnyal másként alakul a támogatottak száma.
A járványügyi helyzet miatt azonban az év első felére tervezett események, programok elmaradtak, mi több, várhatóan a nyári programok (koncertek, táborok stb.) is elmaradnak, így a helyzet sok pályázót érint.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
szóljon hozzá!