
A kisvállalkozások megközelítőleg 30%-a vonta vissza a Regionális Operatív Programban (POR) benyújtott projektjét – nyilatkozta a POR menedzsmenthatóságának igazgatója, Gabriel Friptu. A legtöbb visszalépett vállalkozás az Északkeleti Régióból származik.
2010. október 07., 16:092010. október 07., 16:09
2010. október 08., 19:402010. október 08., 19:40
„A kisvállalkozások közül sokan visszaléptek, a helyhatóságok közül viszont senki. Szám szerint, és nem érték szerint megközelítőleg 30% hátrált meg, leginkább a vállalkozások és a banki szektor közötti együttműködés módosulása miatt” – mondta a szakember.
Gabriel Friptu szerint helyénvaló, hogy a pályázatot benyújtók még azelőtt kérték a projektek visszavonását, hogy egyetlen lejt is elköltöttek volna, így szó sincs arról, hogy bárkinek vissza kellene adnia az elnyert támogatás összegét.
„Jól döntöttek, mert felmérték: az új helyzetben tudják-e vállalni továbbra is a feladatot, vagy nem. A program szempontjából veszteségről van szó, mert egyértelmű, hogy időt és energiát fordítottunk a pályázatok összeállítására, viszont így a pénz a programban maradhat, ugyanarra a régióra ugyanazzal a céllal. Tehát anyagi veszteség nincs, és nyitott a lehetőség azok előtt a kisvállalkozások előtt, amelyek úgy vélik, meg tudják valósítani ezeket” – mondta Gabriel Friptu.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.