
Még öt közterületen hagyott kocsiról tud a helyi rendőrség
Fotó: Pál Árpád
A lakók segítségével térképezi fel a helyi rendőrség a Székelyudvarhely közterületein hagyott, működésképtelen személygépkocsikat, majd felkéri a tulajdonosokat azok elszállítására. Idén eddig hatvan ilyen járművet szállítottak el.
2017. október 12., 21:062017. október 12., 21:06
Tavaly szeptembertől a polgármesteri hivatal megbízásából időszakos ellenőrzéseket végez a helyi rendőrség, beazonosítja a hosszabb időre közterületeken hagyott gépjárműveket, majd felszólítja a tulajdonosokat azok eltávolítására.
– tudtuk meg László Szabolcstól, a helyi rendőrség vezetőjétől. Csütörtökig hatvan gépjárművet távolított el gazdája a város közterületeiről, ezek egy része magánterületre vagy roncstelepre került, néhányat pedig a kormány roncsprogramjában hasznosítottak. Megjegyezte,
Legtöbb esetben az érintettek eleget tesznek a felszólításnak, azonban előfordul, hogy némelyikük csupán pár utcával odébb, más helyre „rejti” autóját, így próbálva kijátszani őket. Annak köszönhetően, hogy a lakók egyre gyakrabban jelentik a gazdátlan kocsikat, előbb-utóbb ezeknek is nyomára akadnak – fűzte hozzá.
Fotó: Pál Árpád
Elmondta ugyanakkor, hogy aki nem tesz eleget a felszólításnak, 200 és 1000 lej közötti pénzbírságra számíthat. Idén egyébként harminckét alkalommal büntettek. Eddig a legmagasabb bírság 400 lej volt.
Ötnek keresik a gazdáját
Jelenleg öt elhagyott személygépkocsiról tud a helyi rendőrség, amelyek tulajdonosát még nem sikerült megtalálniuk. A Kuvar-negyedi három járműből kettőnek más megyei rendszáma van, ami megnehezíti a beazonosítást, ugyanakkor a Győzelem és a Haáz Rezső utcában állomásozók gazdái valószínűleg lakcímet változtattak, ezért nem reagáltak a felszólításra.
A vonatkozó törvény értelmében egy év után tekinthető roncsnak az elhagyott autó: a határidő lejártával közvagyonná válik, és a polgármesteri hivatal elszállíttatja. Szerződésük van egy bontóval, ide kerülnek a járművek, a szállítást is ők végzik, a járgány értékéért cserébe.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!