
Fotó: Veres Nándor
Tartják magukat a tervekhez: a Tiltott Csíki Sört is gyártó cégnél 2019 őszén úgy számoltak, hogy egy éven belül megkezdik a helyi pityókából és egyéb zöldségekből előállított nassolni való gyártását. Nemrég elkezdték a krumplik begyűjtését a környékbeli gazdáktól.
2020. szeptember 12., 21:302020. szeptember 12., 21:30
„Folyamatosan érkeznek hétfőn óta a pityókaszállítmányok Csíkszentsimonba, ahol naponta nagyjából 100 tonnát veszünk át” – közölte megkeresésünkre Lénárd András, a Lixid Projekt Kft. tulajdonosa. Mint mondta:
A következő hónapokban folyamatosan érkeznek a chipsgyártáshoz szükséges berendezések és eszközök. „A héten például több teherautóval megérkezett a szennyvíztisztító berendezés” – részletezte, hozzáfűzve ugyanakkor,
Fotó: Veres Nándor
Mindezt megelőzően 180 tonna vetőmagot osztottak ki 20 gazdának, akik kisebb termelőkkel csoportosulva nagyjából 500 ember termőföldjét művelik.
– avatott be a részletekbe Lénárd. Úgy fogalmazott, nem nulláról kellett elindítaniuk a krumplifajták kiválasztását, mivel az utóbbi évtizedben már több világhírű chipsgyártó vállalat is meghonosította a környéken ezeket a fajokat. Mint mondta, a teljes folyamat része az is, hogy
Hozzátette, ezeket a fajtákat 8-10 Celsius-fok között tárolják – amelyet korszerű hűtési technológiával oldanak meg –, hogy prémium termékként tudják majd felhasználni. „A Csíki-medencétől a háromszéki zónáig mind székelyföldi gazdákkal dolgozunk együtt. Persze, olyan területeket részesítünk előnyben, ahol tudjuk, hogy minden lehetőség adott a megfelelő krumplitermesztésre”. Terveik szerint
Fotó: Veres Nándor
Bálint Gellért egyike a közös munkában részt vevő, pityókatermesztéssel foglalkozó gazdáknak. A lázárfalvi termelő szerint évekkel ezelőtt több gazdával és a tulajdonossal közösen egyeztettek a helyi értékesítés mikéntjéről. „Az első beszélgetésre nagyjából hét évvel ezelőtt került sor. Akkoriban csak piackutatásról és az igények felméréséről volt szó” – mondta, aki idén 31 hektár termőföldet ültetett be chipsgyártásra alkalmas pityókával. Ennek egy részét idén még egy külföldi nagyvállalatnál fogja értékesíteni. Úgy tervezi, hogy
„Csak a napokban fogtam hozzá a betakarításnak, de úgy látom, a termés a sok éves átlag fölött lesz, legalább 10-20 százalékkal. Számításaim szerint ezerkétszáz-ezerháromszáz tonna pityókát fogok betakarítani” – válaszolta a várható hozammal kapcsolatos kérdésünkre.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
1 hozzászólás