A területi átszervezés Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett

És nem azért, mert ő gonosz fiú lenne, nem azért, mert az RMDSZ-nek változott volna az elképzelése, hanem azért, mert Románia olyan helyzetben van a korábbi rossz kormányzásoknak köszönhetően, hogy most elsősorban a holnapi megélhetés lehetőségét kell biztosítani mindenki számára.

És nem azért mondtuk, mert választási kampányok sorozata volt, nem azért, mert ijesztgetni akartuk volna az embereket, hanem mert pontosan látjuk, hogy ezt a bukaresti román pártok komolyan gondolják. Hol az egyik párt, hol a másik vetette fel ezt a kérdést, most legutóbb éppenséggel a miniszterelnök. E mögött nyilván több szándék is meghúzódik.

Azóta többször volt ilyen típusú próbálkozás, a leghatározottabb azonban talán most jelentkezik, és szakmai hátteret is próbálnak keresni hozzá. Ebben természetesen benne van, és jól hangzik, hogy spórolni kell, mert kétségtelen, hogy a kis települések nem tudnak a saját bevételeikből megélni. Viszont nekünk határozottan az a véleményünk, hogy egy közösség léte nem könyvelési kérdés. Mert ha például az esztelneki magyar közösség léte könyvelési kérdés lenne, akkor be kellene zárni az összes hivatalát, mert saját bevételeiből nem tudja fenntartani azokat. De ha visszaemlékszünk, 1968 után, amikor Esztelnek önálló közigazgatását megszüntették, ott minden leépült, valósággal átfújt a szél a falun. Ám amióta, húsz éve sikerült visszaállítani az önálló községi státusát, és nemcsak Esztelneknek, hanem Árkosnak, Dálnoknak, Kézdialmásnak, Málnásnak, Mikójfalunak, Sepsibükszádnak vagy éppenséggel Nagypataknak, hogy román példát is mondjak a megyéből, ezek a települések azóta látványos fejlődést értek el a közszolgáltatás, az infrastruktúra-fejlesztés terén. Ezek csak technikai kérdések ugyan, de maga a közösség is életképessé vált ezeken a helyeken, hiszen tánccsoportok alakultak, iskola, óvoda épült vagy vált működőképessé nemcsak fizikailag, hanem tartalmilag is, tehát fellendült a közösségi élet.

– Az állam feladta nem pont az lenne, hogy biztosítsa ezen közösségek létét, fejlődését?

– De igen, viszont Bukarestből nézve ez egészen másképp mutat, ezért folyamatos az ütközés az RMDSZ és a román pártok között a közigazgatás átszervezésével kapcsolatosan. Bukarestben úgy látják, ez egy könyvelési kérdés, és ami nem működik, azt be kell zárni. De ha ilyen logika mentén gondolkodnánk, akkor be kellene zárni az összes könyvtárat, színházat, mert ugye ezek csak „viszik a pénzt”, de hát kulturális háttér nélkül, közösségi élet nélkül nincsen közösség.

A háttérhatalmak két áramlata

– Mit gondol, ez a hatalom elsődleges célja?

– Én ezt nem tudom, mert nem vagyok ott, ahol ők a döntéseket hozzák, de az elmúlt 105 éves tapasztalat ebben az országban azt mutatja, hogy ez kedvükre való lenne.

– És kik azok az ők? Mert nemrégiben az egyik anyaországi portálnak adott interjújában olyan kendőzetlenül beszélt az itteni háttérhatalomról, ahogyan legutóbb talán Liviu Dragnea akkori miniszterelnök tette, aki azóta a börtönt is megjárta.

– Romániában több háttérhatalmi vonulat, rendszer létezik, de ha nagyon egyszerűen gondolkodunk, akkor ezek között két fő áramlat különíthető el.

• Az egyik azt mondja, hogy 105 éve élünk együtt ezekkel a magyarokkal, ügyes fiúk is vannak köztük, gyertek, fogjunk össze velük, hátha lehetne értelmes dolgot csinálni az ország számára.

• A másik áramlat azt tartja, hogy ezek a magyarok még 105 év után is itt vannak és berzenkednek, gyertek, tapossuk el őket.

Ez a két áramlat birkózik időnként egymással a háttérhatalmakban. Úgy érzem, újabban azok erősödnek, akik el akarnak taposni bennünket, lásd a tavalyi államelnök-választás jelöltjeit, eredményét.

Tehát a legfontosabb, hogy a közösségünk ereje tudjon megmaradni, választásokkor bár ezt a 6,5 százalékot tudjuk felmutatni. Ez kevésnek tűnhet a maradék 93,5 százalék viszonylatában, mint ahogy ezt a mostani kormányalakítási tárgyalásokkor, különösen a liberálisok nagy mellényben szemünkre is vetették, és próbálták kioktatni Kelemen Hunort. Az RMDSZ elnöke erre mondta, „tetszettek volna nélkülünk megnyerni a választást”, amire aztán lejjebb húzták a potenciométert, és sikerült megszereznünk a két legfontosabb minisztériumot. Tehát

Viszont ahhoz, hogy mi az adott kontextusban eredményt tudjunk elérni, ahhoz mindenekelőtt az szükséges, hogy közösségünk politikai értelemben is kompakt közösség legyen.

– Visszatérve a területi átszervezés szándékára, az akár vízválasztó is lehet a további kormányzati együttműködés tekintetében?

– Ez egészen biztos. A területi, közigazgatási átszervezés, különösen a megyék átszervezésének kérdése élet-halál kérdés az erdélyi magyar közösség számára, ami nem képezheti alku tárgyát. Azért nem, mert ez nem olyan döntés, amit pénteken meghozunk, hétfőn rájövünk a tévedésünkre, és kedden visszacsináljuk. A közigazgatási átszervezés nem ilyen, és a következményeit már most jól tudjuk modellezni. Tisztán látjuk, hogy milyen mértékben változtatná meg Erzsike néni életét Kézdikőváron, ha a megyeháza Gyulafehérvárra költözne.

De nemcsak az ő életét tenné pokollá, hanem az erdélyi magyarok mint politikai értelemben vett közösség számára is a véget jelentené. Mert ugye azért történnének ezek az összevonások, hogy pénzt spóroljanak általa. De ha egy adott pénzösszegről kell majd dönteni, hogy melyik múzeum működésére fordítsuk, akkor mi nyilván, ha ott leszünk, el tudjuk mondani, mert tudunk románul, és eszünk még van, hogy ez milyen fontos a Székely Nemzeti Múzeum számára. De egészen biztos, hogy lesz valaki, aki azt mondja majd, hogy nem, nem, inkább kapja a gyulafehérvári Egyesülés Múzeuma. És akkor elkezdődik a szavazás, én pedig borítékolni merném, hogy nem a Székely Nemzeti Múzeum lesz a nyerő…