Hirdetés
Hirdetés

A társasjátékok segítségével közösséget építenek az alfalvi fiatalok

Őszi társasjáték-esten az alfalvi fiatalok

Őszi társasjáték-esten az alfalvi fiatalok

Az ötlet a fiataloktól érkezett, és hamar felkaroltuk – indította beszélgetésünket a társasjáték-est kapcsán Madarász Andrea, a nemrég alakult gyergyóalfalvi Kiáltó Kövek Egyesület tagja. Az alfalvi szociális központban a legutóbbi, Őszi társasjáték-esten félszáz fiatal vett részt. A kezdeményezésről, a találkozások céljáról osztotta meg gondolatait Madarász Andrea.

Baricz-Tamás Imola

2018. szeptember 26., 19:232018. szeptember 26., 19:23

2018. szeptember 26., 19:352018. szeptember 26., 19:35

A Kiáltó Kövek Egyesület elsősorban az alfalvi plébániai csoportok tagjaiból alakult és a továbbiakban is ebben a szellemiségben kíván a közösségért tevékenykedni – hirdeti az egyesület az első és legfontosabb célját. A fiatalokból alakult, közösségéért tenni akaró egyesület több, gyerekeknek, fiataloknak szóló programot is kínál, a társasjáték-est is egyik népszerű rendezvényük.

Idézet
A program célja, hogy minél inkább megmozgassuk a falunkban élő a fiatalokat, hogy kicsit kimozduljanak otthonról, emellett fontos cél a közösségépítés, illetve nem mellékes az ismerkedés, az új barátságok születése sem

– fogalmazott Madarász Andrea.

Hirdetés
Galéria

Laza, kötetlen játék a szociális központban

„Az ötlet abból fakadóan adódott, hogy biztosítsunk az alfalvi, de akár máshonnan érkező fiatalok számára egy olyan közeget, ahol együtt lehetnek közösségként, baráti társaságként, de ugyanakkor lehetőség nyílik új embereket is megismerni.

A társasjáték-est egy laza, kötetlen program, ahol mindenki jól szórakozhat, tanulhat új játékokat, megismerhet új embereket, és megismerheti magát adott helyzetekben, bizonyos játékok által.

Galéria

Örömmel számolt be arról is, hogy a harmadik rendezvény, az Őszi társasjáték-est nagy sikernek örvendett, közel ötven fiatalt vett részt, ami a kezdeti huszonöthöz képest szép eredmény.

Játszani várják az alfalviakat

„Többnyire a fiatalokat szeretnénk megcélozni. Alsó korhatár 12 év, felső korhatárt nem szabtunk meg, viszont bárki, aki érdekelt, aki kíváncsi, aki szeret társasjátékozni, azt szívesen fogadjuk” – jelezte a szervező egyesület tagja. Hozzátéve, a következő társasjáték-estet a tél folyamán szeretnénk megvalósítani, viszont a nagy érdeklődésre való tekintettel egy közelebbi időpont is felmerült, erről a későbbiekben értesítik az érdeklődőket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

Hirdetés