Őszi társasjáték-esten az alfalvi fiatalok
Az ötlet a fiataloktól érkezett, és hamar felkaroltuk – indította beszélgetésünket a társasjáték-est kapcsán Madarász Andrea, a nemrég alakult gyergyóalfalvi Kiáltó Kövek Egyesület tagja. Az alfalvi szociális központban a legutóbbi, Őszi társasjáték-esten félszáz fiatal vett részt. A kezdeményezésről, a találkozások céljáról osztotta meg gondolatait Madarász Andrea.
2018. szeptember 26., 19:232018. szeptember 26., 19:23
2018. szeptember 26., 19:352018. szeptember 26., 19:35
A Kiáltó Kövek Egyesület elsősorban az alfalvi plébániai csoportok tagjaiból alakult és a továbbiakban is ebben a szellemiségben kíván a közösségért tevékenykedni – hirdeti az egyesület az első és legfontosabb célját. A fiatalokból alakult, közösségéért tenni akaró egyesület több, gyerekeknek, fiataloknak szóló programot is kínál, a társasjáték-est is egyik népszerű rendezvényük.
– fogalmazott Madarász Andrea.
„Az ötlet abból fakadóan adódott, hogy biztosítsunk az alfalvi, de akár máshonnan érkező fiatalok számára egy olyan közeget, ahol együtt lehetnek közösségként, baráti társaságként, de ugyanakkor lehetőség nyílik új embereket is megismerni.
Örömmel számolt be arról is, hogy a harmadik rendezvény, az Őszi társasjáték-est nagy sikernek örvendett, közel ötven fiatalt vett részt, ami a kezdeti huszonöthöz képest szép eredmény.
„Többnyire a fiatalokat szeretnénk megcélozni. Alsó korhatár 12 év, felső korhatárt nem szabtunk meg, viszont bárki, aki érdekelt, aki kíváncsi, aki szeret társasjátékozni, azt szívesen fogadjuk” – jelezte a szervező egyesület tagja. Hozzátéve, a következő társasjáték-estet a tél folyamán szeretnénk megvalósítani, viszont a nagy érdeklődésre való tekintettel egy közelebbi időpont is felmerült, erről a későbbiekben értesítik az érdeklődőket.
A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.
A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.
Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.
Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
szóljon hozzá!