Hirdetés
Hirdetés

A tanügyi szakszervezetek folytatják a tiltakozó akciókat

•  Fotó: Deák Szidónia

Fotó: Deák Szidónia

A három országos tanügyi szakszervezeti szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a vezető testületeik hamarosan javaslatot tesznek a szakszervezeti tagoknak a következő tiltakozó akciók időpontjára és formájára, amelyeket úgy szerveznek meg, hogy a lehető legnagyobb hatást érjék el, de a lehető legkevésbé érintsék az iskolásokat és az egyetemi hallgatókat – számol be róla az Agerpres hírügynökség.

Szilágyi Katalin

2025. szeptember 11., 17:212025. szeptember 11., 17:21

Közös közleményükben emlékeztetettek arra, hogy hétfőn több mint 20 ezer tanügyi alkalmazott tüntetett Bukarestben, további több ezer pedagógus a prefektúráknál tartott sztrájkőrséget a tanévkezdés napján, és kevés kivétellel az iskolákban a tanárok bojkottálták a tanévnyitó ünnepségeket. Ennek ellenére

Ilie Bolojan kormányfő és Daniel David oktatási miniszter továbbra sem veszi figyelembe a követeléseiket.

Hirdetés

A szakszervezetek szerint a döntéshozókat nem érdekelte az sem, hogy kedden számos iskolában nem tartották meg az órákat. Ilyen körülmények között folytatják a tiltakozó akciókat – olvasható a közleményükben, amelyben hangsúlyozták, hogy a tanárok nem azért lázadnak, mert elvesztették „kiváltságaikat”, hanem azért, hogy megmentsék a romániai oktatást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek

Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén

A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén
2026. július 03., péntek

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán

Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán
2026. július 03., péntek

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt

Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára
2026. július 03., péntek

Így változik meg az időjárás a hétvégére

Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.

Így változik meg az időjárás a hétvégére
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész

Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.

Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
2026. július 03., péntek

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Viharos péntek várható országszerte
Viharos péntek várható országszerte
2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Hirdetés