
Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Levélben tiltakozik a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége egy újabb romániai zsidó temető meggyalázása miatt – derül ki az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott hétfői közleményből.
2017. október 16., 20:152017. október 16., 20:15
2017. október 16., 20:222017. október 16., 20:22
A szervezet közleménye szerint Vasile Dub, a Marosvásárhelyi Zsidó Közösség elnöke hétfőn közölte, hogy Szászrégenben az elmúlt hétvégén meggyalázták a zsidó temetőt. Az elkövetők tönkretették a bejárati kaput, és tíz sírkövet ledöntöttek. A rendőrség kivizsgálást indított az ügyben.
A közleményben felháborodásának ad hangot a szervezet „ezen újabb antiszemita és huligán megnyilvánulás ellen, és reméli, hogy mielőbb a tettesek nyomára bukkannak, akiknek felelniük kell majd az igazságszolgáltatás előtt”. Az idézett dokumentum szerint
A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége szerint nem véletlen egybeesés, hogy az incidens éppen azon a héten történt, amikor országszerte megemlékeztek a romániai holokauszt áldozatairól.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!