
Archív
Fotó: Pethő Melánia
Egy hónap múlva, február 22-én zajlik majd a Hargita Megyei Farsangbúcsúztató. A nagy hagyománnyal rendelkező, immár 28. maskarás seregszemle helyszíne ezúttal Gyergyószárhegy lesz.
2020. január 22., 17:402020. január 22., 17:40
Hargita megye 12 helységének hagyományőrző csoportjait várja Gyergyószárhegy a farsangbúcsúztatóra, de velük még további kíváncsi százakat is. Minden bizonnyal több mint ezer vendége lesz aznap a községnek. Ennek megfelelően készülődnek is a helybéliek, akik meg akarják mutatni, hogy vendégfogadásban is jeleskedni tudnak.
– mutatott rá Danguly Ervin polgármester.
A tucatnyi odaérkező hagyományőrző csoport a két falut bejárva mintegy 30 megállóhelyen mutat be az adott település farsangi szokásaiból, így többek között a hagyományos bőgőtemetést, és kóstolhatja meg a helybéliek által készített házias ételeket, teát, forralt bort, farsangi fánkot és Szárhegyen persze nem maradhat el a káposztacika sem.
A megyei farsangbúcsúztató előzménye lesz február 21-én, pénteken a farsangi szokásokat ismertető néprajzi konferencia és a Gyergyói-medence népzenészeit összefogó Karmazsin zenekar fellépése.
A szárhegyiek figyelnek arra is, hogy maradandó érték legyen a farsangbúcsúztató. A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum szakembereit hívták meg, a népszokások szakszerű dokumentálására.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
szóljon hozzá!