Az esemény a hagyományokhoz híven koszorúzással zárult
Október 6. a magyar nemzet egyik fájó gyásznapja. 1849-ben ezen a napon végezték ki az elvesztett szabadságharc tizenhárom főtisztjét Aradon, és ezen a napon hajtották végre a halálos ítéletet Pesten az első magyar felelős kormány miniszterelnökén, gróf Batthyány Lajoson. A mártírok emlékezete azóta is él a magyar tudatban, ezért tartanak évről évre megemlékezéseket ezen a napon.
2018. október 07., 18:232018. október 07., 18:23
Gyergyószentmiklóson a temetőben gyűltek össze a helyiek. A szabadságharc történéseire és az azt követő megtorlásra Nagy József történész előadása emlékeztette a jelenlévőket, aztán felszólalt Nagy Zoltán polgármester, majd az Ipartestület Férfikara által előadott dalokkal ünnepélyesebbé tett megemlékezés végén a magyar történelmi egyházak lelkészei mondtak áldást. Végül a kegyelet koszorúit helyezték el a Kiss Antal honvédszázados emlékére állított kopjafánál.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a csíkszeredai kórházban, hiszen rendelkezésre áll a tudás és a felszereltség. A nőgyógyászat kérdéseiről, a szűrővizsgálatokról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szakorvos beszélt.
Múlt héten elhagyta a bűvös 1 milliós nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?. Ehhez a számhoz az erdélyi nézők, mint egy 120 ezer nézővel járultak hozzá.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
Sok romániai alkalmazott nemcsak a pénz, hanem a lelki nyugalom miatt váltana munkahelyet. Egy friss felmérés szerint többségük elégedetlen a jelenlegi fizetésével, és komoly pszichés nyomás nehezedik rájuk.
Az elnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében rámutatott, Romániának van jövője, és ez nem 20-30 év múlva, hanem várhatóan 2-3 évig tartó korrekciós időszak lejártával érezhető lesz.
Egy 32 éves motoros életét vesztette, és egy 15 éves fiatalkorú megsérült egy súlyos közúti balesetben szombat hajnalban a Kolozs megyei Magyarkapus településen.
Több útszakaszon is forgalomkorlátozásokra kell számítani Maros és Hargita megyében, az ott zajló útjavítási munkálatok miatt, a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) tájékoztatása szerint.
Szombaton 1200 küldött részvételével rendkívüli tisztújító kongresszust tart a parlament épületében a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
szóljon hozzá!