Fotó: Boda L. Gergely
A Maros megyei önkormányzat csütörtöki ülésének legfontosabb napirendi pontja a megyei költségvetés elfogadása volt. Tavalyhoz képest idén 28 százalékkal több pénzből gazdálkodhat a megyevezetés.
2017. március 30., 17:242017. március 30., 17:24
Maros megyében 2017-re a tervezett bevételek összértéke 540 millió lej, amelyből a megyei közigazgatási egység bevétele mintegy 315 millió lej, az alárendelt intézményeké majdnem 4 millió lej, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó két kórház összbevétele pedig 221,5 millió lej.
Az idei pénzalapok kiegészülnek az előző évről megmaradt 137 millió lejes többlettel, így a 2016-os büdzséhez képest az idei bevételek 116 millió lejjel nagyobbak. A kiadások összértéke 677 millió lej, ebben benne vannak a törvény által előírt egészségügyi, szállítási, kulturális, sport-, egyházi és szociális szolgáltatások költségei is.
Az ülésen elhangzott, hogy az önkormányzat 2017 folyamán mintegy 130 millió lejt fordít beruházásokra,
Emellett 21 millió lejt fordítanak a motorsportok számára épülő MuresRing munkálatainak befejezésére, az utak felújítására 63 millió lejt (beruházásra 35 millió lejt, javítási munkálatokra 28 millió lejt), az alárendeltségbe tartozó épületek felújítására pedig 32 millió lejt.
Továbbá a Maros megyei kórház 3 millió lejt kap beruházásokra, ebből 600 ezer lejt egy digitális röntgenkészülék beszerzésére a gyermekgyógyászati klinika számára, a dicsőszentmártoni városi kórház pedig 1,7 millió lejt kap, amelyből 1 millió lejt komputertomográf vásárlására fordítanak, ez az összeg adományokból származik.
A Teleki–Bolyai Könyvtárnak 245 ezer lejt utal a megyei tanács a freskós terem restaurálására, az Apolló Palota 1,1 millió lejt kap javításokra (ebből 93 ezer lejt egy új iroda kialakítására szánnak, amelyet a földszinten alakítanak ki mozgáskorlátozottak számára), szociális szolgáltatásokra pedig mintegy 85 millió lejt különítettek el, amiből 67 millió lejt a fogyatékkal élők juttatása tesz ki. A 2017-es költségvetésben 14,8 millió lej szerepel a nem klerikális személyzet (összesen 771 fő) béreinek kifizetésére, ezt az összeget az állami költségvetésből utalják a megyének. A Maros Megyei Tanács idén is 2,2 millió lejt fordít vissza nem térítendő támogatásként a civil szféra projektjeinek finanszírozására, kulturális, egyházi, sport-, szociális és ifjúsági pályázatokra.
Átvilágított tevékenység
Az ülés végén Péter Ferenc megyeelnök bejelentette, hogy a Transilvania nemzetközi repülőtér elmúlt években végzett tevékenységének átvilágítására decemberben kinevezett bizottság március 29-én átadta jelentését. „Ezt jelenleg a megyei tanács jogászai vizsgálják, egyrészt abból a szempontból, hogy fennáll-e a felelősségre vonást indokló helyzet, másrészt hogy a törvények betartásával az okirat tartalmából mit hozhatunk nyilvánosságra” – mondta Péter Ferenc. Hozzátette, a kifutópálya teherbírásának újraértékelése április 15-éig véget ér, továbbá jövő hétre elkészül a felújítási munkálatok feladatfüzete, amelyet feltöltenek a közbeszerzések országos portáljára (SEAP), és remélhetőleg mihamarabb aláírhatják a szerződést. A munkálatra – amelyre a tervező 8–9 hónapot írt elő, viszont a tapasztalat szerint 3–4 hónap alatt is elvégezhető – a megyei befektetési alapból 77 millió lejt különítettek el.
Nem mindennapi incidens szenvedő alanyává vált egyik olvasónk a Gelence és Hilib közötti határban nemrégiben. Ezek alapján joggal tevődik fel a kérdés, hogy éjszaka ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A turizmus műveléséhez a helyi adottságok nagyon jók, az infrastruktúrának még vannak hiányosságai – derült ki azon a találkozón, amelyre a Sepsi Metropolisz Övezet minden olyan szereplőt meghívott, aki előbbre mozdíthatja a közös ügyet.
Felhívást tett közzé a Magyar Rendőrség is, hogy amennyiben látják a Romániában körözés alatt levő, Mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját, azonnal értesítsék őket. A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van.
Juhot és sertéseket is ölt az elmúlt időszakban egy medve Bögözben – csütörtökön a hatóságok már nem tudták elkergetni a nagyvadat a házak közül, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Élettel és zenével telik meg vasárnap 12 órától a csíkszeredai központi park, ahol kezdetét veszi a 14. Alcsíki Fúvóstalálkozó, a térség legnagyobb fúvószenekari eseménye.
Megkezdte a kivitelező a munkaterület előkészítését a csíkszeredai megyeházánál, augusztusban kezdődnek a zajjal és porral járó munkálatok, az illetékesek a lakosság türelmét kérik.
Az Intim Torna Illegál lesz a legnevesebb fellépője a csíkdánfalvi Dugás-fürdőn pénteken kezdődő Gasztro Kulturális Napok rendezvénynek, amely vasárnap zárul.
Frissítették a Hargita megyei víz- és szennyvíz infrastruktúra fejlesztéséhez a megvalósíthatósági tanulmányt, amelyre a projekt elindításához szükség van. Eltelt hét és fél év papírozással, rövidesen jöhet a kivitelezés.
szóljon hozzá!