Hirdetés
Hirdetés

A Rádió GaGa Duma Dubája az EgyFeszten is jelen volt

Már pénteken délelőtt mikrofonvégre kapta a Rádió GaGa csapata az EgyFeszt főszervezőjét, Kassay Pétert •  Fotó: Rádió GaGa

Már pénteken délelőtt mikrofonvégre kapta a Rádió GaGa csapata az EgyFeszt főszervezőjét, Kassay Pétert

Fotó: Rádió GaGa

Augusztus első hétvégéjén az EgyFeszt összművészeti fesztivál programját színesítette a Rádió GaGa csapata a Duma Dubával. Augusztus 2–3-án több száz érdeklődő látogatta meg a guruló stúdiót és a mellette található Rádió GaGa-sátrat, nagyon sok helyszíni interjú készült, illetve ajándéktárgyakat is osztogattak a gagások azoknak, akik megpörgették a szerencsekeret vagy két percig megszakítás nélkül beszéltek egy előre meghatározott témakörről. Képriport következik.

Szatmári Bence

2024. augusztus 04., 17:272024. augusztus 04., 17:27

Zacher Gábor toxikológus is szívesen adott interjút a Rádió GaGának a pénteki napon •  Fotó: Rádió GaGa Galéria

Zacher Gábor toxikológus is szívesen adott interjút a Rádió GaGának a pénteki napon

Fotó: Rádió GaGa

A szerencsekerék állandóan pörgésben volt •  Fotó: László Ildikó Galéria

A szerencsekerék állandóan pörgésben volt

Fotó: László Ildikó

Akárcsak a Duma Duba technikai csapata, akik pillanatok alatt elhárították a felmerülő problémákat •  Fotó: László Ildikó Galéria

Akárcsak a Duma Duba technikai csapata, akik pillanatok alatt elhárították a felmerülő problémákat

Fotó: László Ildikó

Valljuk be, hogy ilyen hölgykoszorúban a műsorvezetés is sokkal jobban megy •  Fotó: László Ildikó Galéria

Valljuk be, hogy ilyen hölgykoszorúban a műsorvezetés is sokkal jobban megy

Fotó: László Ildikó

István Szidónia mellé Kiss Bence (balra) és Horváth Gábor (jobbra) is beugrott néhány megszólalás erejére a pénteki napon •  Fotó: László Ildikó Galéria

István Szidónia mellé Kiss Bence (balra) és Horváth Gábor (jobbra) is beugrott néhány megszólalás erejére a pénteki napon

Fotó: László Ildikó

A Gasztró utca ilyen vagány Rádió GaGa lufikkal telt meg •  Fotó: László Ildikó Galéria

A Gasztró utca ilyen vagány Rádió GaGa lufikkal telt meg

Fotó: László Ildikó

Kicsik és nagyok egyaránt kipróbálták a szerencsekereket •  Fotó: László Ildikó Galéria

Kicsik és nagyok egyaránt kipróbálták a szerencsekereket

Fotó: László Ildikó

Mosolygó Dumáld dubára magad! játékosok •  Fotó: László Ildikó Galéria

Mosolygó Dumáld dubára magad! játékosok

Fotó: László Ildikó

A munka egy percre sem állt meg •  Fotó: László Ildikó Galéria

A munka egy percre sem állt meg

Fotó: László Ildikó

A Rádó GaGa egyik kedvenc törzshallgatója, Vihar (középen) a képen •  Fotó: Rádió GaGa Galéria

A Rádó GaGa egyik kedvenc törzshallgatója, Vihar (középen) a képen

Fotó: Rádió GaGa

Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas énekes volt a péntek délutáni sztárvendég a Duma Dubánál •  Fotó: László Ildikó Galéria

Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas énekes volt a péntek délutáni sztárvendég a Duma Dubánál

Fotó: László Ildikó

Véleményünk szerint az egyik legjobb fotó a pénteki napról •  Fotó: László Ildikó Galéria

Véleményünk szerint az egyik legjobb fotó a pénteki napról

Fotó: László Ildikó

Szombaton egy egész malacot sütöttek a Duma Dubával szembeni standnál •  Fotó: Rádió GaGa Galéria

Szombaton egy egész malacot sütöttek a Duma Dubával szembeni standnál

Fotó: Rádió GaGa

Hirdetés

És ha fesztivál, akkor matricavadászat! A boldog nyertes mellé kislánya is beállt a fotóra •  Fotó: Csató Andrea Galéria

És ha fesztivál, akkor matricavadászat! A boldog nyertes mellé kislánya is beállt a fotóra

Fotó: Csató Andrea

Berecz András mesemondó is a Rádió GaGa vendége volt •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Berecz András mesemondó is a Rádió GaGa vendége volt

Fotó: Csató Andrea

Általános pillanatkép szombaton. A sátor alatt folyamatos volt a mozgás •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Általános pillanatkép szombaton. A sátor alatt folyamatos volt a mozgás

Fotó: Csató Andrea

Legénybúcsús csapat dobta fel a szombati esős délutánt •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Legénybúcsús csapat dobta fel a szombati esős délutánt

Fotó: Csató Andrea

Rögtönzött szülinapi köszöntés. Innen is boldog születésnapot kíván a Rádió GaGa csapata István Szidóniának! •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Rögtönzött szülinapi köszöntés. Innen is boldog születésnapot kíván a Rádió GaGa csapata István Szidóniának!

Fotó: Csató Andrea

Szombat esti csendélet. A Duma Duba mikrofonja megpihen, de csak néhány hétig •  Fotó: Rádió GaGa Galéria

Szombat esti csendélet. A Duma Duba mikrofonja megpihen, de csak néhány hétig

Fotó: Rádió GaGa

De miért csak néhány hétig? Mert a Duma Duba nem áll meg, legközelebb a Sepsi Tabakó Festival programjának képezi majd szerves részét! Augusztus 29–31. között érdemes tehát ellátogatni Sepsiszentgyörgyre, ahol Erdély legnagyobb magyar nyelvű kereskedelmi rádióhálózatának csapata várja az érdeklődőket a mozgó stúdió környékén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés