A politikai bizonytalanság miatt döntenek úgy egyre többen, hogy külföldön vállalnak munkát

A politikai bizonytalanság miatt döntenek úgy egyre többen, hogy külföldön vállalnak munkát

Tömeg egy székelyföldi rendezvényen. Egyre többen csak látogatóba járnak haza

Fotó: Gecse Noémi

Több mint 120 ezer fővel csökkent tavaly Románia népessége, ez pedig a negatív természetes szaporulat mellett az elvándorlással magyarázható – derült ki az Országos Statisztikai Hivatal (INSSE) minap közzétett jelentéséből. Ebben arra is rámutatnak: összesen 220 ezren hagyták el tavaly az országot, a kivándorlók legnagyobb hányada a 25-29 éves korosztályból került ki.

Iszlai Katalin

2018. szeptember 08., 16:242018. szeptember 08., 16:24

Nyilvánosságra hozta a népesség alakulására vonatkozó éves felmérését az Országos Statisztikai Hivatal, az ebben szereplő adatok pedig a korábbi évekhez hasonlóan ismét baljós képet festenek a hazai helyzetről. Mint kiderült:

január elsején 120 ezer személlyel kevesebb élt az országban, mint egy évvel korábban.

A népességcsökkenés fő oka továbbra is a negatív természetes szaporulat, a második fő ok pedig az elvándorlás. Erről egyébként nemrég már cikkeztünk, most azonban újabb megvilágításban  közelítjük meg e kérdést.

Természetes fogyás, migráció

A statisztika szerint január elsején 19,52 millió lakosa volt Romániának, 120,7 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A csökkenés jelentős része a továbbra is negatív tartományban lévő természetes szaporulatnak tudható be, hiszen 71 125 személlyel többen haltak meg, mint ahányan születtek az országban.

Az elmúlt egy évben a lakosság elöregedése is fokozódott, már 116,9 idős jut száz 15 év alatti kiskorúra, az úgynevezett függőségi ráta (hány gyerek és idős jut száz aktív felnőttre) pedig 50,1-ről 50,9 százalékra növekedett. A népességbeli fogyás Hargita és Maros megyében is problémát okoz, hiszen mindkét megyében folyamatosan természetes fogyást regisztráltak az elmúlt években. A két megye statisztikai hivatalainak adataiból az is kiderül, hogy

Maros megyében még aggasztóbb a népességcsökkenés, mint Hargita megyében. Utóbbi esetében a születések száma szinte változatlan maradt, az elhalálozások száma azonban nőtt: 2017 első félévében 1484 születést és 1879 elhalálozást regisztráltak, így 395 személlyel csökkent a népesség.

Az idei első félévben 1481 gyerek született Hargita megyében, az elhalálozok száma azonban 1905-re emelkedett, tehát 424 személlyel csökkent a népesség a természetes fogyás következtében. Maros megyében ugyanakkor 2017 első félévében 2695 születést és 3665 elhalálozást regisztráltak, így 970 személlyel csökkent a népesség. Az idei első félévben azonban a 2598 születéssel szemben már 3602 elhalálozást számoltak, tehát 1004 személlyel csökkent a népesség.

A természetes fogyás mellett azonban szintén jelentős problémát okoz a migráció, mivel továbbra is többen távoznak hosszútávra külföldre, mint ahányan visszatérnek az országba.

Az országos statisztika szerint tavaly 165 946 személy tért vissza Romániába, de ezzel szemben 219 327 személy elhagyta az országot, így 53 387 személlyel lettünk kevesebben a kivándorlás miatt. Aggasztó adat az is, hogy a kivándorlók jelentős része a fiatalok közül kerül ki:

a 20-24 évesek korosztályából közel 32 ezren, a 25-29 évesek közül közel 40 ezren, a 30-34 évesek korosztályából 26 ezren, a 35-39 évesek közül pedig 21 ezer személy döntött úgy, hogy külföldön folytatja az életét.

Galéria

Infografika: MTI

Politikai bizonytalanság

A kivándorlók azonban már nem feltétlenül a magasabb bérek reményében – bár természetesen ezért is –, hanem

sokkal inkább a bizonytalan politikai helyzet miatt döntenek úgy, hogy más országban próbálnak szerencsét

– mutat rá a Bestjobs álláskereső portál és a The Boston Consulting Group a témában közölt kutatása. A Global Talent (Globális Tehetség) elnevezésű felmérés az egyik legnagyobb világszintű tanulmány a külföldi munkavállalás kapcsán, a nemrég nyilvánosságra hozott legfrissebb kiadását 197 országban 366 ezer személy megkérdezésével végezték. Romániában a Bestjobs portállal együttműködve négyezer személyt kérdeztek meg. Mint ebből kiderült,

a romániaiak 55 százaléka vállalna más országban munkát, a legtöbb külföldre kívánkozó válaszadó pedig 30 év alatti és felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

Ezzel az aránnyal Románia hasonló helyzetben van, mint Ausztria, Németország, Olaszország, Írország, Belgium és Dánia, ahol szintén 50 és 60 százalék között van azok aránya, akik külföldön dolgoznának. A romániaiak legkedveltebb célpontjai közé tartozik Németország, az Egyesült Királyság és Franciaország, de többen dolgoznának szívesen az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztriában vagy Spanyolországban is. Érdekes adat ugyanakkor az is, hogy

Románia szintén bekerült az öt legkedveltebb célország közé az izraeli, dél-koreai, olaszországi törökországi, ghánai, nigériai, egyiptomi, norvégiai, görögországi és katari megkérdezettek körében.

Arra a kérdésre, hogy miért szeretnének inkább külföldön munkát vállalni, a legtöbb romániai megkérdezett a jobb megélhetés mellett az instabil politikai helyzetet jelölte meg válaszként.
Románia népességének rohamos csökkenésére egyébként az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) is felhívta a figyelmet egy 2017-es kutatásában. Ebben tavaly 19,7 millióra becsülték az ország lakosságát, ám a szakemberek szerint ez a szám 2030-ban 18,5 millióra, 2050-ben 16,4 millióra, 2100-ra pedig 12,1 millióra csökkenhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Megvan az idei csíksomlyói búcsú programja és a búcsús szentmise szónoka

Közzétették a csíksomlyói pünkösdi búcsú programját, péntektől hétfőig több alkalommal is szentmisék és imádkozási, virrasztási lehetőségek lesznek.

Megvan az idei csíksomlyói búcsú programja és a búcsús szentmise szónoka
2024. május 06., hétfő

Most Ön is segíthet abban, hogy a legóépítő gyerekek álma valóra váljon!

Nagy megtiszteltetés érte a csíkszeredai Fabton csapatát: idén első ízben kaptak meghívást a First Lego League ázsiai fordulójára, Hongkongba. Egy ilyen utazás azonban jelentős költségekkel jár, amelynek összegyűjtésében most Ön is segíthet!

Most Ön is segíthet abban, hogy a legóépítő gyerekek álma valóra váljon!
2024. május 05., vasárnap

Háromszék ifjúságától volt hangos a hétvége

Különleges kiadásához érkezett idén a Háromszéki Diáknapok, amely idén tizennyolcadik születésnapját ünnepelte több mint 360 lelkes résztvevővel. A négy napot átölelő esemény alkalmával 18 csapat hódította meg Sepsiszentgyörgyöt.

Háromszék ifjúságától volt hangos a hétvége
2024. május 05., vasárnap

A nagy ígéretektől a jégmentes valóságig

A hírzajban gyakorlatilag elsikkadt az a bejelentés, hogy Sepsiszentgyörgyön 245 millió lejből jégpályát épít az állam. A háromszékiek számára fantasztikus hír a csíkiaknak gyakorlatilag katasztrófa. Gyenge lenne a csíkszeredai érdekérvényesítés?

A nagy ígéretektől a jégmentes valóságig
2024. május 05., vasárnap

Ezért fontos segíteni a gyerekeknek a jó könyvek kiválasztásában

A szülők mesélési kedve és a család szocializációs közege nagy hatással van arra, hogy a gyermekek milyen tartalmakra lesznek vevők, vagyis vesznek-e regényt a kezükbe, vagy csak pár másodperces TikTok-videókat görgetnek.

Ezért fontos segíteni a gyerekeknek a jó könyvek kiválasztásában
2024. május 05., vasárnap

Melléképületek lángoltak Alcsíkon

Több csíkszentmártoni melléképület kapott lángra vasárnap délután, félő volt, hogy egy közeli lakóházra is átterjed a tűz.

Melléképületek lángoltak Alcsíkon
Melléképületek lángoltak Alcsíkon
2024. május 05., vasárnap

Melléképületek lángoltak Alcsíkon

2024. május 05., vasárnap

Árokba hajtott egy autó, gyermekek is megsérültek

Öten – köztük gyerekek – utaztak abban az autóban, amely a Maros megyei Nagysármás főutcáján árokba hajtott vasárnap.

Árokba hajtott egy autó, gyermekek is megsérültek
2024. május 05., vasárnap

Mentőautó gyulladt ki Maros megyében

Beteget szállító mentőautóhoz riasztották szombaton éjfél körül a Maros megyei tűzoltókat a Mezőbánd és Mezőbergenye közötti útszakaszra.

Mentőautó gyulladt ki Maros megyében
Mentőautó gyulladt ki Maros megyében
2024. május 05., vasárnap

Mentőautó gyulladt ki Maros megyében

2024. május 05., vasárnap

Egyházi óvodával gazdagodik Kézdivásárhely

Elkészült az evangélikus-lutheránus egyház által épített új óvoda Kézdivásárhelyen, átadásához és az oktatás megkezdéséhez már csak az épületnek helyet adó Luther Márton utca közművesítésére van szükség.

Egyházi óvodával gazdagodik Kézdivásárhely
2024. május 05., vasárnap

Nincs pénz, így nem folyósítja a pályázatokon megnyert összegeket a fejlesztési minisztérium

Több önkormányzatot is negatívan érint, hogy beszüntették a fejlesztési minisztérium által meghirdetett országos helyreállítási terv programban (PNRR) megnyert támogatások folyósítását.

Nincs pénz, így nem folyósítja a pályázatokon megnyert összegeket a fejlesztési minisztérium
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!