
Fotó: Kozán István
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője, Daniel Fenechiu kedden kijelentette, hogy véleménye szerint pártja nem fogja támogatni Eugen Tomac miniszterelnökké jelölését.
2026. június 02., 17:372026. június 02., 17:37
2026. június 02., 17:372026. június 02., 17:37
A frakcióvezető azt is kijelentette, hogy pártja, a PNL nem fog megszavazni olyan kormányt, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is részt vesz.
A parlamentben nyilatkozó politikus emlékeztetett arra, hogy a Bolojan-kormányt a PSD, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a velük együtt szavazó kisebb frakciók buktatták meg bizalmatlansági indítvánnyal, ezért szerinte nekik kell vállalniuk a kormányzás felelősségét.
– tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint.
Fenechiu elmondta, hogy a liberálisok csak a miniszterelnök-jelölt megnevezése után alakítják ki hivatalos álláspontjukat az államfő javaslatáról. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy
Arra a kérdésre, hogy Alexandru Nazare és Dragoș Pîslaru jelenlegi miniszterek részt vehetnek-e egy Eugen Tomac vezette technokrata kormányban, a PNL frakcióvezetője kijelentette, hogy Nazare már nem tagja a pártnak, mert kilépett, amikor kinevezték a Nemzeti Bank igazgatótanácsába, Pîslaru pedig korábban azt nyilatkozta, hogy nem vállalhat ilyen szerepet Ilie Bolojan beleegyezése nélkül.
Fenechiu közölte, hogy a PNL határozottan elutasítana egy technokrata kormányt. Azzal érvelt, hogy annak idején a technokrata Cioloș-kormány megalakítása is a PSD érdekeinek kedvezett. Ha pedig mégis ez a megoldás körvonalazódik, a PNL ellenzékbe vonul, és konstruktív ellenzéki politikát folytat:
A politikus beszélt arról is, hogy csalódott Nicușor Danban az államfő szerinte túlságosan passzív hozzáállása miatt. Úgy vélekedett, hogy az elnöknek a román érdekekre és a szeptemberig lehívandó uniós forrásokra hivatkozva nagyobb szerepet kellett volna vállalnia a politikai válság kezelésében.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
szóljon hozzá!