A nyelvjárások teszik változatossá a nyelvet

Veress Dávid köszönti Péntek János professzort

Minden emberi nyelvre jellemző a változatosság, nincs olyan nyelve a világnak, amelynek ne volna területi, regionális változatossága, ez egy természetes velejárója a nyelvhasználatnak – magyarázta a professzor. Megtudtuk: a magyar nyelv körülbelül a 18. századig nyelvjárásokban élt. Az első bibliafordításaink, az első szövegeink nyelvjárásokban íródtak. Nem volt közös változata a nyelvnek, nem létezett irodalmi nyelv.

Az irodalmi, közös nyelvet tudatosan alakították ki, ezáltal bizonyos értelemben háttérbe szorítva a nyelvjárásokat. A magyar nyelv egyik jellemzője, hogy a nyelvjárások beszélői értik egymást, ellentétben példának okáért a kínai, német vagy olasz nyelvjárásokat beszélőkkel szemben. Az irodalmi nyelv kialakítása során tudatos törekvés volt, hogy a nyelvjárások egyensúlyban jelenjenek meg, annak ellenére, hogy Kazinczy Ferenc (Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831. augusztus 23.) nyelvjárása jobban rányomja bélyegét –, például, hogy a zárt „ë” hang nem található meg az irodalmi nyelvben.

Péntek János az előadás során bemutatta a tíz mai magyar nyelvjárásterületet: a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli-kisalföldi, a dél-dunántúli, a dél-alföldi, a palóc, a Tisza–Körös, az északkeleti, a mezőségi, a székely és a moldvai régiót. Többek között érdekességként elhangzott: a székely nyelvjárás nyelvileg igazolható történeti kapcsolatot mutat a nyelvterület nyugati régióival, pl. a marosszéki a Pozsony vidékivel, őrségivel, az udvarhelyszéki a dél-baranyaival, szlavóniaival. A moldvai magyarok mind a történelmi Erdély területéről kerültek mostani lakóhelyükre. Az archaikusabb nyelvet beszélő Szeret mentiek nagyon korai időszakban, Erdély vármegyei területéről, a Mezőségről, a többiek sokkal nagyobb tömegben Székelyföldről folyamatosan érkeztek Moldvába.

Az előadó beszélt a térvesztés folyamatáról, a szórványosodásról, a szórványközösségek megszűnéséről. Felhívta a figyelmet, hogy a lakótelepek szórványaiban, a peremek maradványszigetein, vagy a peremen kívül, a moldvai magyarok körében egyre nehezebb a nyelvmegtartás. Megemlítette: 2001–2002-ben 12 millió magyar anyanyelvű élt a Kárpát-medencében, 12 százaléka (1.443.970 fő) Romániában. 53 százalékuk városi, 47 százalékuk hagyományos nyelvjárási környezetben. Fele-fele arányban vannak többségben, illetve kisebbségben saját településükön belül, egynegyedük pedig a kritikus 20 százalék alatti arányban él.

Végezetül Péntek János professzor felhívta a figyelmet, hogy a nyelvi egység fenntartásának feltétele a változatosság felismerése és elismerése. A nyelvnek fontos szerepe van a nemzeti, a nyelvjárásnak a lokális és a regionális identitásban. Bátorítani kell az embereket az anyanyelvük használatára, minden téren, ebben fontos szerepet játszanak a civil mozgalmak – zárta gondolatait a professzor.