
Fotó: Fehér megyei tűzoltóság
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
2026. január 17., 12:072026. január 17., 12:07
Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a 35 éves férfit a sürgősségi osztályra szállították. Testfelületének mintegy ötven százalékán szenvedett égési sérüléseket, emellett a légutai is károsodtak, ezért intubálták.
– írja az Agerpres hírügynökség. A másik sérült egy 24 éves nő, aki
A robbanás lökéshulláma közvetlenül nem érintette, állapota nem életveszélyes.
Fotó: Fehér megyei tűzoltóság
A Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) közleménye szerint a gyulafehérvári tűzoltók a harmadik emeleti lakásban bekövetkezett robbanás után biztosították a helyszínt, kiszellőztették az épületet és kiürítették a teljes tömbházat, mivel több lakás is megrongálódott. A robbanás okát vizsgálják.
A Fehér megyei rendőrség tájékoztatása szerint
Az épületben a gáz- és az áramszolgáltatást lekapcsolták, a visszakapcsolásra csak a robbanás okának tisztázása és a műszaki vizsgálatok lezárása után kerülhet sor.
A rendőrség közleménye szerint öt lakás és két – közelben parkoló – autó rongálódott meg. Az ügyben gondatlan testi sértés és gondatlan rongálás gyanúja miatt indult eljárás. A helyszínen a szolgáltatók (Delgaz Grid, E.ON) és a katasztrófavédelem munkatársai gázkoncentráció-méréseket végeznek.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.
Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.
Kilenc helyszínen tartott házkutatást a rendőrség pénteken. A Hargita és Maros megyékben végrehajtott akciók során jelentős értékű készpénzt, cigarettát, valamint mobiltelefonokat foglaltak le.
szóljon hozzá!