A nagykorúság jegyében zárja évadát a Csíki Játékszín

Parászka Miklós. Archív •  Fotó: Veres Nándor

Parászka Miklós. Archív

Fotó: Veres Nándor

Tizenegy bemutató, több mint 51 ezer néző, 213 előadás. Parászka Miklóssal, a Csíki Játékszín igazgatójával beszélgettünk az elmúlt színházi évadról, valamint arról, hogy miért marad távol a társulat a kisvárdai fesztiválról és mikorra várható igazgatóváltás a csíki teátrumnál.

Péter Beáta

2017. június 16., 20:252017. június 16., 20:25

A csíki színház előadásainak nézettsége kiemelkedően jó, vidéken is többen járnak színházba, mint az elmúlt évadokban – értékelte Parászka Miklós.

A 2016/2017-es évadban 51 805 nézője volt a színháznak, míg a korábbi évadban 49 631.

Nőtt a vidéki bérletesek száma is: a tavalyi 7857-ről 8217-re. A tavalyi évadban 194 előadást játszottak, a most véget érő színházi szezonban pedig 213-at.

Idézet
A tizennyolcadik évad után a nagykorúsítás jegyében beszélünk mindenről. Azok a gyerekek, akik a színház indulásakor születtek, most gimnazisták, és van, aki most a színművészetire fog felvételizni.

Ezt az évadunkat is a műfaji sokszínűség jellemezte. A bemutatók száma is imponáló, mert az öt nagyszínpadi előadásunk mellett voltak más jellegű produkcióink is, összesen tizenegy premierje volt a színháznak.”

A Csíki Játékszín épülete. Mozgalmas évadot zárnak •  Fotó: Veres Nándor Galéria

A Csíki Játékszín épülete. Mozgalmas évadot zárnak

Fotó: Veres Nándor

A közönség Szép Ernő Vőlegény című darabját (rendező Parászka Miklós), Vadnai László – Békefi István – Márkus Alfréd szerzőhármas Tisztelt ház című zenés vígjátékát (r. Lendvai Zoltán), Egressy Zoltán Portugál című drámáját (r. Victor Ioan Frunza), Alexandr Nyikolajevics Osztrovszkij Az erdő című művét (r. Porogi Dorka), Yashmina Reza Az öldökés istene című kamaraelőadást (r. Barabás Árpád) láthatta. A gyerekbérletben Pallai Mara Hanyistók, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny történetét ismerhették meg a gyerekek, valamint felújították Bajor Andor A csodálatos esernyő című mesejátékát is. Mindkettőt Budaházi Attila rendezte. Ugyanakkor a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháztól vásároltak még egy előadást a gyerekbérletes nézők számára, a Csicsert.

A magyar költészet napja alkalmából volt megtekinthető a Tizenegy című versnapi köszöntő és vasárnap este tartják az Évadzáró gálaműsort. A színház ebben az évadban is megszervezte a gyermek- és ifjúsági színházi találkozót, a Lurkó Fesztivált.

Nem mennek Kisvárdára

A Csíki Játékszín társulata a vasárnapi gálaműsort követően Budapesten zárja az évadot: június 22-én a Városmajori Színházi Szemlén lépnek fel a Tisztelt ház című előadással. Kérdésre, hogy miért nem lépnek fel a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján, az igazgató elmondta, egy szatmári értekezleten az erdélyi magyar színházak igazgatói egyöntetűen kifejtették, hogy az a fesztiválforma, amelyet Kisvárda nyújt, korszerűtlen és a társulatok számára nem teszi lehetővé a teljes értékű megmutatkozást. „Ezért egyöntetűnek mondható vélemény alakult ki, hogy a fesztiválon való részvétel nem kívánatos. Ennek az üzenetnek a gyakorlatba való fordítása nyúlt nagyon hosszúra. Ez egy több tényezős folyamat volt, amelyet nem tisztem elbírálni, hogy ki mennyire sáros abban, hogy végül így alakult ez a dolog és megbomlott az egység. A kisvárdai Várszínház gyorsan megpróbálta felfrissíteni a fesztiválját, és olyan üzeneteket küldött a színházaknak, amelyekkel próbálta leszerelni ezt a távolmaradási szándékot. Végül négy erdélyi színház marad távol: a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a szatmárnémeti és a csíkszeredai. Ugyanakkor, mi Budapesten játszottuk két előadásunkat a tavasszal, és a Tisztelt ház című produkciónkat megnézte a Városmajori Színházi Szemle három válogatója és beválogatták a fesztivál előadásai közé. Ennek az időpontja egybeesik a kisvárdai rendezvénnyel, úgyhogy ez véglegesen eldöntötte az álláspontunkat” – magyarázta a direktor.

Parászka Miklós a színpadon. Végigviszi az évadot •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Parászka Miklós a színpadon. Végigviszi az évadot

Fotó: Veres Nándor

A jövő évad

A következő évadról szólva kiemelte, nem lesz változás a társulat összetételében. A műsorpolitikában folytatják a már jól bevált gyakorlatot, kiegyensúlyozottan adnak esélyt tapasztaltabb rendezőknek és fiatalabbaknak is. Ugyanakkor bővíteni fogják a kamaraszínházi kínálatot, és megtartják a gyerekszínházi vonalat is. A következő színházi szezon repertoárja vasárnap, a gálaműsor után lesz nyilvános.

Újdonság viszont – avatott be az igazgató –, hogy megszerveznek egy befogadó színházi évadot négy román vendégelőadásra, hogy a román anyanyelvű nézőket is megszólítsák.

Idézet
Most kapta meg a formáját ez a törekvés, hogy az önkormányzati színház nyújtson színházi kínálatot a román ajkú közönségnek is. Ez a forma, amit megtaláltunk, minden szempontból hasznos. Meghirdetünk egy olyan bérletrendszert, amelybe négy vendégelőadást vásárolunk. Mi eladjuk a bérleteket, az a mi bevételünk lesz, és ebből kifizetünk négy színházi produkciót.

A marosvásárhelyi nemzeti színház két előadását választottuk ki, a bákói Bacovia színháznak egy előadását és a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu színház egy előadását. Szeretném, ha ezek az előadások felkeltenék a magyar nézők érdeklődését is. Mert fontos a kulturális közeledés, az, hogy mennyire vesszük észre egymást, hogy egymás mellett élünk.”

Még egy évad biztos

Parászka Miklós arról is beszámolt, hogy az igazgatói mandátuma 2018 december végén jár le, viszont a nyugdíjkorhatárt már januárban eléri. Rámutatott, a stafétaátadás felelősségteljes és bonyolult folyamat, de amennyiben tudja, segíti ezt a tapasztalataival, tudásával és tanácsaival, de nem szeretné tolakodó formában, erőszakosan befolyásolni. Úgy véli, a színházi munka szempontjából az lenne a legjobb, ha a 2018/19-es évadot már egy új igazgató kezdené, mert az évad közben történő pályáztatás bonyolítaná a helyzetet.

Idézet
A 2017-18-as évadot végigviszem.

Azt tartom optimális variációnak, hogy egy új évad egy új igazgatóval kezdődjön, és ne évad közben legyen igazgatóváltás, mert az intézménynek nem tesz jót. Minden elszalasztott óra, nap, minden kihasználatlan pillanat az évad lebonyolításának a terhére megy. Itt nem lehet felelőtlenül bánni az idővel, egyik fogaskerék kapaszkodik a másikba” – fogalmazott az igazgató.

Évadzáró gálaműsor
A Csíki Játékszín társulata és közönsége június 18-án 19 órától búcsúztatja a színházi szezont. Az est során kihirdetik a közönségszavazatok eredményeit, kiderül, hogy melyik előadás és mely színészeket kedvelte legjobban a közönség a 2016/2017-es évadban. Átadják ugyanakkor a társulat belső díjait is, a Hunyadi László-díjat és a Kulissza-gyűrűt. Egy jegy 25 lejbe kerül, helyfoglalás a 0266-314 472-es vagy a 0751-039 026-os telefonszámokon lehetséges.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

10 ok amiért megéri megnézni az F1-mozifilmet

Június végén megérkezett a mozik kínálatába a Brad Pitt főszereplésével készült F1, ami egy, a Formula-1 világában játszódó fikciós dráma, amit valós események ihlettek. Ajánló.

10 ok amiért megéri megnézni az F1-mozifilmet
2025. július 06., vasárnap

RMPSZ: teljes egészében elutasítjuk a kormány közoktatást érintő válságkezelő intézkedési tervezetét

Elutasítják és nem tartják hatékonynak a román kormány közoktatást érintő válságkezelési intézkedéstervezetét – állást foglalt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

RMPSZ: teljes egészében elutasítjuk a kormány közoktatást érintő válságkezelő intézkedési tervezetét
2025. július 06., vasárnap

Megtelt autókkal a Transzfogaras, egymást zárták el a sofőrök

A hatalmas forgalom és a zsúfoltság miatt bedugult a Transzfogarasi út, a parkoló autók egymás útját zárták el.

Megtelt autókkal a Transzfogaras, egymást zárták el a sofőrök
2025. július 06., vasárnap

Itt otthon vagyunk – ezt jelenti a VIBE a fesztiválozóknak

A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak.

Itt otthon vagyunk – ezt jelenti a VIBE a fesztiválozóknak
2025. július 06., vasárnap

Az egyik autó kereke a másik csomagtartójában – tömegbaleset az autópályán

Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe vasárnap délben Konstanca megyében, miután az A2-es autópályán tömegbaleset történt több jármű részvételével – közölte a Konstanca megyei tűzoltóság.

Az egyik autó kereke a másik csomagtartójában – tömegbaleset az autópályán
2025. július 06., vasárnap

Tüntetés már holnap; tanévnyitó az utcákon? Kezdődik a tiltakozáshullám

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.

Tüntetés már holnap; tanévnyitó az utcákon? Kezdődik a tiltakozáshullám
2025. július 06., vasárnap

Elviselhető Székelyföld az országos kánikulában

Mindössze öt megyét nem érint az országos kánikulariasztás, köztük Hargita és Kovászna megyét sem, de Maros megyére is csak elsőfokú hőségriasztás érvényes. Ezzel szemben Románia déli részén vörös jelzésű riadót fújnak az elviselhetetlen hőség miatt.

Elviselhető Székelyföld az országos kánikulában
2025. július 06., vasárnap

Lefotózhatjuk a kórházi menüt és elküldhetjük az egészségügyi minisztériumnak, ha panaszunk van

Július 14-étől elérhető lesz az egészségügyi minisztérium honlapján egy online űrlap a kórházi étkeztetéssel kapcsolatos panaszok bejelentésére – közölte egy szombati Facebook-bejegyzésben Alexandru Rogobete tárcavezető.

Lefotózhatjuk a kórházi menüt és elküldhetjük az egészségügyi minisztériumnak, ha panaszunk van
2025. július 06., vasárnap

Közel volt a felszínhez a vasárnap reggeli földrengés

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap reggel 6 óra 29 perckor Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Közel volt a felszínhez a vasárnap reggeli földrengés
2025. július 06., vasárnap

Ezrek székely népviseletben: egyenként és együtt is lenyűgözően mutatnak

Felcsíki, alcsíki, kászoni, vagy éppen gyimesi és moldvai – számos tájegység népviseletbe öltözött képviselője ünnepelt együtt szombaton a csíksomlyói nyeregben, az Ezer Székely Leány Napján. Videón mutatjuk.

Ezrek székely népviseletben: egyenként és együtt is lenyűgözően mutatnak