
Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Elvileg beleegyezett Kovászna város képviselő-testülete abba, hogy a centenárium évében két térplasztikát is felállítanak a településen.
2018. március 26., 19:432018. március 26., 19:43
2018. március 26., 19:442018. március 26., 19:44
Gyerő József, a háromszéki fürdőváros polgármestere lapunknak elmondta, a kovásznai románság régebbi óhaja, hogy a városhoz tartozó Vajnafalván, az Ifjúsági parkban Mihai Eminescu-mellszobrot állítsanak. Ezt a javaslatot idén újra megfogalmazták, abban bízva, hogy a román kormány támogatja a centenáriumi rendezvényeket, beruházásokat, és a városnak nem kerül pénzbe a szobor.
A Nemzeti Liberális Párt színeiben mandátumhoz jutott városi képviselők azonban egy másik szoborcsoportot szorgalmaznak, azzal érvelve, hogy a költőnek nincs köze az egyesüléshez. Az Ív az időn című szoborcsoport I. Ferdinánd királyt, Mária Királynét, Iuliu Maniut és I. C. Brătianut ábrázolná, mert ők szorgalmazták az egyesülést, és tevékenyen hozzájárultak a megvalósításához. Az elképzelés szerint közös talapzaton kapna helyet a négy személy mellszobra.
Gyerő József elmondta, a megyei centenáriumi bizottságban nem tudtak választ adni arra, hogy mire és mennyi finanszírozás érkezik a művelődési minisztériumtól. A polgármester kifejtette, a helyi románság azt szeretné, ha december 1-jén felavathatnák a szobrokat, ezért más megoldást keresnek. Az önkormányzat 25 ezer lejt különített el a centenáriumi rendezvényekre, ebből 10–10 ezer lejt szánnak a szobrokra, azzal a kikötéssel, hogy a hiányzó részt a kezdeményezők önerőből, adományokból teremtsék elő. A bronz Eminescu-mellszobor mintegy 12 ezer euróba kerül, az olcsóbb anyagból elképzelt szoborcsoport ennek az összegnek mintegy fele. Gyerő József hangsúlyozta, a város költségvetéséből további összegeket kell kiutaljanak területrendezésre.
Kovászna lakosságának mintegy egyharmada román nemzetiségű, a vajnafalviakat Orbán Balázs is említi, ők erős nemzeti öntudattal rendelkeznek – mondta a polgármester. Ugyanakkor egy román panziótulajdonos, Adriana Stoia székely kaput adományoz a városnak, a 18. századi pávai kapu mintájára készülő székely kaput ősszel állítják fel a központi Dózsa György parkban.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
1 hozzászólás