
A Mobilmánia formáció tagjai. Ők gondoskodnak a buliról szilveszterkor Sepsiszentgyörgyön
Fotó: Mobilmánia
Hagyománynak számít, hogy Sepsiszentgyörgy főterén szilveszteri utcabált szervez az önkormányzat, éjfélkor, majd egy órakor is tűzijátékkal búcsúztatják az óévet, köszöntik az új esztendőt.
2019. december 22., 17:192019. december 22., 17:19
Idén is december 31-én este a főtérre hívják a szilveszterezőket. A hangulatról 23 órától a Popas Band gondoskodik, az együttest Románia egyik legismertebb cover-band zenekaraként tartják számon.
Romániai idő szerint pontban éjfélkor lesz az első, újévet köszöntő tűzijáték. Ezt követően a Mobilmánia koncertezik, felcsendülnek az örökzöld P. Mobil, Tunyogi Rock Band és Piramis dalok.
„Köszöntsd velünk az új évet! Ha voltál már Mobilmánia koncerten, akkor azért, ha nem voltál még, akkor azért gyere most el! (...) Nem csak a jó hangulattal szeretnénk felrázni, de megmutatjuk neked, mit tudunk a hangszereinken és azt is, hogy valóban nincs jobb program erre az estére, mint élő zenét hallgatni és ugrálni barátaiddal és velünk. Koncert után dedikálunk, beszélgetünk és iszunk veletek!” – írja a Mobilmánia együttes az esemény Facebook-beharangozójában.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!