
Múlt héten megkapták a tavasszal igényelt támogatást, ebben hónapban pedig számos eszköz beszerzésére igényelhetnek finanszírozást a méhészek
Fotó: Makkay József
Kaptárakra, méhészeti eszközökre, méhállományra, szállítóeszközökre, de még mézanalízisre is igényelhetnek támogatást a méhészek a hónap végéig. A juttatás már az elmúlt években is létezett, idén viszont van egy fontos változás a feltételekben. Egy másik, tavasszal igényelt támogatást a napokban folyósították a méhészeknek.
2024. július 02., 07:572024. július 02., 07:57
Július 31-ig nyújthatják be az APIA-hoz a kifizetési kérelmeket és az igazoló dokumentumokat a méhészeti ágazattal kapcsolatos támogatásra a méhészek. A juttatásból viszonylag drága eszközöket – például méhészeti pótkocsit – is vásárolhatnak.
„Alapvetően ugyanaz a program, ami a tavaly is volt, az alapfeltételek is nagyjából ugyanazok, mint az elmúlt évben. Ami viszont
Ez részben már tavaly is így volt, de most kiterjesztették abszolút mindenre” – tért rá az újdonságokra Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgatója.
Fotó: Pixabay
„Van az AFIR (a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynöksége) honlapján egy úgynevezett adatbázis, és annak az adatbázisnak az árai alapján vásárolhatnak a méhészek. Nem vásárolhatnak annál drágában. De azt is tudni kell, hogy abban az adatbázisban nem szerepel minden egyes termék. Ilyen esetben két árajánlat alapján vásárolhat meg valamit a méhész, természetesen a két árajánlatot közül az olcsóbbikat választva” – magyarázta a megyei APIA igazgatója.
A méhészek által igényelhető juttatás nagysága attól függ, hogy ők mit szeretnének beszerezni, hiszen számtalan dologra költhető a támogatás.
– tájékoztatott Haschi András.
Védőfelszereléseket, vontatható járműveket, azaz méhészeti pótkocsikat, valamint a méhcsaládok be- és kirakodásához szükséges felszereléseket is vásárolhatnak a támogatásból, továbbá mézanalízisek kifizetésére is fordíthatják azt.
Fotó: Pixabay
A természetes, valamint jogi személyként tevékenykedő méhészek mellett egyesületek is igényelhetnek támogatást. Ezek promóciós, kommunikációs és marketingcélokra is kaphatnak finanszírozást, valamint csomagoló és viaszfeldolgozó berendezések megvásárlására is.
Hargita megyében egyébként egyesületek nem szoktak támogatást igényelni, tudtuk meg Haschi Andrástól, aki arról is tájékoztatott, hogy a jogosultak október 15-ig megkapják az idei támogatást.
Egy másik, a méhészek által tavasszal igényelt támogatást a napokban folyósították a jogosultak számára. Ez méhcsaládonként 5 eurós támogatást jelent, az állam ezzel kívánta részlegesen kompenzálni a 2023-as veszteségeket, amit az Ukrajnában zajló háború okozott az ágazatban. Ezt a juttatást a megyei mezőgazdasági igazgatóságon igényelhették a méhészek március folyamán.
Fotó: Pixabay
Amint arról Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője tájékoztatta a Székelyhont,
Ez, az 5 eurós méhcsaládonkénti értékkel számolva mintegy 100 ezer euró összértékű támogatást jelent Hargita megye esetében. A pénz a múlt héten érkezett meg az igénylők számlájára – közölte Romfeld Zsolt.
Ezt a juttatást is jóformán minden méhész megkaphatta, ugyanis természetes és jogi személyek egyaránt kérelmezhették azt: a 2023. december 31-én meglévő, az állattenyésztési ügynökségnél (ANZ) bejegyzett méhállományukat vették figyelembe az igénylésnél.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!