
Az egészségügyi miniszter titokban tartotta, hogy Marosvásárhelyre látogat
Fotó: Rab Zoltán
Villámlátogatásra érkezett kedden Marosvásárhelyre, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, aki többek között a Maros megyei Sürgősségi Kórházat látogatta meg. Több részleget felkeresett, majd azt mondta: a hiányosságokat pótolni kezdték, itt elsősorban nem a szakmai felkészültséggel és hozzáállással, hanem a körülményekkel vannak gondok.
2020. július 22., 15:512020. július 22., 15:51
2020. július 22., 16:542020. július 22., 16:54
Már múlt héten felröppentek a híresztelések, hogy Marosvásárhelyre fog látogatni az egészségügyi miniszter. Főként azért, hogy ellenőrizze milyen állapotok vannak a sürgősségi kórházban, amelynek akkreditációját július elején függesztették fel.
Mint korábban beszámoltunk róla az akkreditáció felfüggesztése kapcsolatban állt azzal, hogy a közösségi médiában
De közrejátszott az is, hogy tavaly, az egészségügyi minisztérium ellenőrző bizottsága által talált hiányosságokat: például az ortopédia műtőjének málló falait, nem sikerült kijavítani.
Nelu Tătaru látogatása nem volt előre bejelentve, katonai helikopterrel érkezett Marosvásárhelyre. A kórház vezetősége egy órával az érkezése előtt, a sajtósoktól értesült a látogatásról.
Fotó: Rab Zoltán
Ezt követően az újságíróknak kifejtette: nagy méretű és jól működő egészségügyi intézet a marosvásárhelyi sürgősségi kórház. Szerinte az egészségügyi személyzet
„Meglátogattam, az ortopédiát is, ahol már elkezdték a javításokat. Voltam az alagsorban is, ahol ugyan nem a sajtóban tálalt körülmények vannak, de van még tennivaló” – mondta Nelu Tătaru.
Újságírói kérdésre válaszolva, hogy meglátogatja-e a megyei kórházhoz tartozó fertőző betegségek klinikáját, ahol a koronavírusos betegeket kezelik, az egészségügyi miniszter azt mondta, most nincs erre ideje, még az orvosi egyetemre szeretne ellátogatni.
Fotó: Rab Zoltán
„Vissza fogok jönni, hogy ellenőrizzem, hogy az akkreditációhoz szüksége feltételek teljesültek-e, és akkor szakítok időt arra, hogy a koronavírusos betegeket kezelő egységeket is meglátogassam, az ottani alkalmazottakkal is beszélgessek. Megnéztem az mostani számokat, láttam, hogy héttel nőtt a fertőzöttek száma, jelenleg 61 személyt kezelnek a kórházban, 41-en vannak megfigyelés alatt, intenzív terápiás ellátásra hét koronavírusos beteg szorul.
– hívta fel a figyelmet.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
szóljon hozzá!